“Cselekedj, mielőtt gondolkoznál!” – ezzel a hatásos jelszóval tépi szét Sjöberg a nonfiguratív ribancrendszámok és a mélyértelmű szimbólumok katalógusát. Míg azok abban a tévhitben ringatnak, hogy kellő átgondolással lehet igazán jó tetkót választani, addig
ő a buli hevében megfogalmazott őrült és spontán ötletek mellett teszi le a tetoválóberendezését.
Sjöberg a börtöntetoválások esztétikájából és a fanzine-kultúra szellemességéből hoz létre valami olyat, ami elképesztő frisseséggel hat a testmódosítások uniformizált világában.
Nem áltat azzal, hogy létezik jó választás. Minden egyes munkájából sugárzik, hogy ez kurvára hülyeség volt, hogy nagyon nem kellett volna.
De épp ezen a megdöbbentésen keresztül jut olyan mélyre, ahol megérintheti a modern kori tetoválások lényegét.
Ez a modernkori lényeg pedig már nem a szimbólumok szerepe, és még csak nem is az önkifejezésé, hanem a féktelen szabadságé, az hogy valami olyasmit csináljunk, amihez vakmerőség kell, amit nem kaphatunk meg érettségizés után a szüleinktől. És főleg amit a szomszéd néni biztos, hogy nem mer bevállalni.
Sjöberg egyébként nem egy átlagos performanszművész, amit csinál, ahhoz borzalmasan nagy elhatározás kell: ugyanis hosszabb távokra konkrétan lecseréli az identitását. Most éppen anarchista tetoválómester, aki nem csak a rajzait nem tervezi meg előre a bevállalós egyedekre, de a kedvencei azok az alkotások, amikor nem meghívták valahova (gyakran egyébként úgy, hogy azt hitték, egy csapatról van szó, mert az identitását is ügyesen elrejtette), hanem amikor tervezetlenül került elő a gép.
Ráadásul amikor meghívásokra ment, “gyakran nem is jelentem meg, mert mondjuk szétcsesztem magam az előző este, vagy elaludtam. A projektem karaktere végül egy eléggé idegesítő perszóna lett.”
Az itt látható képek Sjöberg frissen megjelent albumából valók, amiben az utazásai folyamán készített tetkókról lőtt fotókat gyűjtötte össze.
(via Dazed)