A távoli elérés egyre inkább alap követelmény a kamerarendszerek esetében
A hiphop határait a keleti és afrikai motívumok illetve a jövő basszuszenéi felé is eltoló formáció dalainak ismeretében egy rövid, tömör, megközelíthetetlen koncertet vártam Ishmael Butler és Tendai Maraire duójától. A zenéjükben és vizuális megjelenésükben is hangsúlyos titokzatosságnak nyoma sem volt. Láthatóan nagyon oldott hangulatban, sötét szemüvegjeik mögött mosolyogva léptek fel a primtív népek mintáira emlékeztető terítőkkel feldobott színpadra és kezdtek bele a bő másfél órás szettjükbe. Butler nyakában pedig egy már-már a komolytalanság határát súroló keleties fux lógott.
“Az ötlet az olyan, mint egy friss szelet kenyér: az első napokban még beéred vele, de aztán a következő napokban már széthullik, ezért megint valami friss után nézel.”
Egész meglepő volt, hogy milyen könnyedén vezették elő azokat a számokat, amiknek a titkán annyit rágódtak a kritikusok. Úgy tűnt, mintha semmi se lenne természetesebb a világon, mint összedobni egy kis retrofuturista kísérleti hiphopot – full lájvban, élő dobokkal. Tulajdonképpen a klasszik rapbulik attitűdjével tolták a furcsaságaikat. A legviccesebb az volt az egészben, hogy ráadásul minden harmadik számnál láthatóan előre kitalált koreográfia alapján belekezdtek ilyen vicces szinkrontáncokba.
“Egy pergő, ami kijön egy hangrendszeren egy adott teremben, másképp fog hangzani mondjuk egy másik hőmérsékleten.. Ez az egyetlen apró különbség akár ráállíthat egy teljesen más zenei pályára.”
A felhőtlen hangulat ellenére azonban iszonyú sűrű műsor volt. Nincsenek hosszú számaik, de szinte megállás, számok közti szövegelés, ráadásszünet nélkül játszották végig a közel két órát. Aztán amikor a végéhez közeledve Butler elkezdett tapsolni, akkor azért kicsit úgy éreztem, hogy ez nem csak felszólítás a tapsra, hanem nagy respekt is azoknak, akik végigállták, ülték vagy épp bulizták a koncertjüket.
“Hogy hol helyezzük el magunkat a hip hop térképén? Nos, a térkép te vagy. És mindenki ott van mindenki más térképén.”
Összességében én tökre nem bánom, hogy templomi áhítatra számítva egy tök jó klubfellépést kaptam. Bárcsak ilyen lenne a világ mindig!