Legyen bármennyi túl sokszor ismételt és felejthető pillanata is, a 16 éve aktív Röyksopp nagyon sokaknak okozott nagyon felejthetetlen pillanatokat, és fényfestette fel a nevét örökre a skandináv elektronikus zenei színtér fekete egére, többek között ezzel meg ezzel meg ezzel meg ezzel az örökbecsű dalával, meg néhány futottak még-kategóriással, mondjuk ezzel meg ezzel.
Idén pedig összeálltak a svéd énekesnő Robynnal, kihozva egy minialbumot és lezavarva egy turnét, amiről most meg is érkezett ez a közös koncerteket megidéző fekete-fehér videó (a dal ugyanis létezett már korábban egy másik, monumentálisan művészi videóval):
De most nem is igazán ez a lényeg.
Hanem az, hogy a duó bejelentette az Inevitable End (elkerülhetetlen vég, juj!) című következő albumát, ami egyben tényleg az utolsó lesz.
Ez azonban, ahogy mondják, nem jelenti azt, hogy a november 11-ei megjelenéssel együtt a Röyksopp mint formáció megszűnik létezni, merthogy egyéb módokon adogatnak majd még ki zenéket. Csak az albumtól, mint formátumtól búcsúznak. Haha, szép húzás volt!
Svein Berge és Torbjørn Brundtland a karrierzáró lemezt felvezetendő egy friss dalt is megosztottak, ez az, állítólag a lemez is hasonlóan “személyes, őszinte és meggyőző” lesz: