Még múlt héten történt, hogy Kanye West ki akart vezettetni egy tolószékhez kötött rajongót a koncertjéről, mert az nem állt fel, miközben ő nyomatékosan megkérte erre a közönség minden egyes tagját. Amikor azonban a szekusok jelezték Yeezynek, hogy mi a probléma, ő áldását adta az illető ülvemaradására. Ebből persze kisebb fajta internetes vihar is kerekedett, amire West kikérte, hogy ő családos, keresztény ember, csak tökéletes show-t akar csinálni, igazán leszállhatnának róla. Ezt még követte egy szórakoztató hírszatíra is, ami arról tudósított, hogy Kanye West 106 pontot dobott egy jótékonysági meccsen, ahol kerekesszékbe kényszerült emberekkel játszott.
Westet még egy márciusban ítélték 250 óra közmunkára, mert nekiment egy paparazzinak. Ennek a letöltését májusban meg is kezdte, egy los angelesi egyetemen ad órákat a divatról. A mostani “hír” mindössze annyi, hogy négy hónapot kellett várni arra, hogy az első fotó kiszivárogjon a közmunkát végző művészről. Ezt láthatjátok a cikk elején.
Arról ugyan nem szólnak egyelőre híradások, hogy lenne bármilyen konkrétum Kanye West hetedik lemezével kapcsolatban. Az internetes tendenciák alapján azonban simán meglehet, hogy az elmúlt napok hírtorlódásai már az újabb nagy művet vezetik fel. Gondoljunk csak Aphex Twinre. Mielőtt bejelentette a lemezt, volt egy Kickstarteres kampány egy régi kiadatlan lemez megosztásáért, április elsején egy kamuhír (!) a Fact-en arról, hogy megtalálták a Selected Ambient Works harmadik részét, majd ugye elszállt egy léghajó London felett…
Az én tippem tehát az, hogy még szeptemberben legalább egy kislemez vagy videó be lesz jelentve.
(via Fact)