Én főleg a 2012-es koncertje óta szimpatizálok Paolo Nutinivel, de bármilyen szimpatikus ember is legyen ez az olasz származású skót, a számaiból csak a karakteres hangjára emlékszem, semmi többre. Rádióra optimalizált vokálközpontú blue-eyed soul, mindenféle muzikális truváj nélkül. Vajon mit lehet ezzel kezdeni ezzel egy akusztikus verzión túl?

HudMo megmutatja!

Ha valami olyat várnánk, hogy valami maximalista audio-orgia lesz az egészből, ahol szétvagdalt sample-k formájában kapunk vissza valamennyit Nutini énekéből, az alap felismerhetetlen lesz és úgy egészében inkább a probléma megkerülését, semmint feldolgozását kapjuk, akkor tévedünk.

Ahogy Gucci Mane Party Animalje esetében, úgy itt is egy sokkal elegánsabb megoldást választott  HudMo: ha már Paolo Nutinit remixel, akkor tényleg az legyen, ne csak egy Aphex Twin-szerű blöff. A vokáltémát teljes egészében megtartotta, a zenei aláfestésből pedig csinált egy billegő, el-eltolódó, de az éneket abszolút épségben hagyó hiphopos alapot. A végeredmény pedig valami olyasmi lett, mintha Nutini egy előremutató producerrel kezdett volna el dolgozni. Egy ideális világban alighanem ilyenek szólnának a rádióban.