Könyvet adott ki a Berghain hírhedt ajtónállója, Sven Marquardt

Aligha kell bemutatnunk a világ legjobb technoklubjaként emlegetett berlini Berghaint (lásd a fejlécfotón): az egykori erőmű katakombaszerű épületében kialakított, monumentális, letaglózó helyszín kívül áll konvenciókon, időn és téren – vagyis inkább a saját konvenciói szerint és tér-idő kategóriáin belül működik.

A beton, acél, 18 méteres belmagasság, szűk folyosók és a nagybetűs Sötétség által uralt klub – egyesek szerint szentély – az őszinte hedonizmus melegágya (és egyébként is masszívan melegkulturális gyökerekből építkezik), viszont ahhoz, hogy ebből kivegyük a részünket, be is kell jutni. És ez a legkritikusabb pont. A Berghain ugyanis híres a sziklaszigorú beengedési politikájáról, amit azonban máig nem tudott egyértelműen megfejteni senki sem. Van, hogy nem elég a szénfekete ruha, az excentrikus kinézet és a csendes sorbanállás sem – ahogy arról sok blog értekezik.

– ezt már Sven Marquardt mondja, a klub hírhedt, szögesdrót-tetkós beengedője, a berlini éjszaka jól ismert alakja, aki már akkor otthonosan mozgott a helyi undergroundban, amikor a mai techno-rajongók még meg sem születtek.

És ő most, a Berghain tízéves fennállása alkalmából megjelentetett egy életrajzi könyvet. A Die Nacht Ist Leben (Az éjszaka: élet) címet viselő kötetben persze nem csak a kultikus klubról ír, hanem arról is, milyen volt meleg punkként keresni a szerelmet a német főváros utcáin. Azt is írja többek között: “Még punkként is az volt a mottóm: édesanyák és idősebbek előre.”

És hogy mi a tanácsa azoknak, akik végülis szeretnének bejutni a könyörtelen techno mekkájába, a péntek éjféltől hétfőig folyamatosan nyitva tartó klubba?

A könyv egyelőre német nyelven rendelhető.