Miért érdemes az épített medence mellett dönteni?
Amikor a romkocsmateoretikus, pikáns kommentárjairól híres-hírhedt lemezgyűjtő azzal fogad, hogy micsinálok, figyeljek már oda magamra, mert az egésznapi (biciklis!) rohangálásom nyomán elkezdtem kibontakoztatni az úgynevezett csövesszagot, de az este egyik fontos (női!) szereplője közli, hogy aggodalomra okom nincsen, minden a lehető legnagyobb rendben van – ennél adekvátabb belépőm nem is lehetett volna egy kiállításra, ami a világ mozgatórugója, a BOLDOGSÁG köré épül.
Munkanélküliek, zárkózottak, intoleránsak, pesszimisták, kishitűek, depresszívek, irigyek, kesergők és szeretetlenek figyelem!
Így szólt a felhívás a tárlatra, ami egy fröccsöntött giccs enteriőrrel, illetve faarcú hoszteszlányokkal próbálkozó curryétterem és egy csoszogós éjjelnappali között kapott helyet a Bródy Sándor utcában, és hát ennél jobb kontextust nem is tudtam volna elképzelni neki.
És akkor, csütörtök este a Bródy Sándor utcában, amikor még alig kezdtük szemünket szoktatni a lila fényekkel fazonírozott zsebkendőnyi galériához és nyaltunk bele a pink vodka shotba, megszólalt felvételről egy bongó női hang, önmegismerő-meditációs kazettákról ismert háttérzenével:
“Szerencsés vagy, hogy élsz. Az élet szép. Nagyon szép. Szeretnek a barátaid. Tényleg szeretnek a barátaid. Szebb vagy, mint gondolnád. Minden rosszban van valami jó. Bármire képes vagy. Szeresd a tested, bébi! Minden döntésedet a szeretet hangja vezérli. Az emberiség sorsa a boldogság felé mutat.”
Az extrém közhelymaxolás nem véletlen, a kiállítás képei is ebben a mederben találtak otthonra. Szombat Éva – az Ív & Candie fotóspáros ötven százaléka – különleges projektjében ugyanis a boldogságot kezdte kutatni, photoshopmentes, de a Nagybetűs Giccsnek új értéket kölcsönző fotókon keresztül. Amikről ebben a boldog párhuzamos valóságban még Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia spirituális vezetője is úgy nyilatkozott, hogy “ez a rózsaszín világ elég erős pengeélen táncolás.” (Ezt is a boldogság hangja mondta a magnóból.)
A falakra aggatott túlszaturált, túl idealisztikus fotókat – integető macska! Üvegszívbe zárt szép rózsaszál! Lila piramisok! Barbie Éva és Ken Ádám a virágos paradicsomban! – valóban nem érte digitális utómunka, minden, amit effektnek hiszünk rajtuk, objektívre illeszthető prizmaszűrőkkel, csillagszűrőkkel, pontlencsével jött létre. Így kanyarodik vissza ez a lehetetlenül mosolygó, szektás univerzum a szikár valóságba.
És ennél többet e helyütt mondanunk nem szükséges. Mutatunk inkább boldog embereket a megnyitóról!
A kiállítás még szeptember 5-ig megtekinthető itt!