keresés menü

Szelektív szemetest minden háztartásba!

Szerencsére a környezetvédelmet mára már nem övezi annyi misztikum, mint néhány évvel ezelőtt. A szelektív szemetesek a mindennapokban az otthonunk részét képezik, és a legtöbben tudjuk is, hogy hogyan használjuk. 

Szelektív szemetesekkel marad élhető a bolygó

Egy háztartásban nap mint nap rengeteg hulladék termelődik, egy ember egy átlagos nap alatt 1 kg-ot is képes előállítani. A különböző csomagolóanyagok és az ételmaradékok teszik ki a szemét legnagyobb részét, de olyan anyagokkal is számolnunk kell, mint az üveg vagy a fém. A Szemetesek.hu webáruházban is kapható szelektív szemetes által lehetőségünk van arra, hogy ezeket a feleslegessé vált anyagokat elkülönítve gyűjtsük. 

A szelektív hulladékgyűjtés lényege, hogy a hulladékká vált anyagokat ismét fel tudják használni termék előállítás céljára, ezzel is kímélve a föld energiaforrásait. A cél egyértelműen az emberi tevékenységből eredő környezetterhelés csökkentése, illetve a hulladéklerakókba került mennyiség mérséklése. 

Mit és hova dobjunk?

Azt, hogy melyik gyűjtőedénybe mit helyezhetünk, elsősorban a színe határozza meg. Sokszor találkozhatunk kék, sárga, fehér, zöld és szürke szemetesekkel a helyi gyűjtőhelyeken, illetve a közintézményekben és a munkahelyeken is. A különböző színkódok különböző anyagokat jelölnek. 

A papír általában a kék gyűjtőedénybe kerül, ide helyezhetőek el az újságpapírok, a kartondobozok, az irodai papírhulladékok és olyan tiszta papír csomagolóanyagok, amelyeken nem látható szennyeződés. Nem gyűjthetőek ide a zsíros, olajos papírok, a műanyag borítékok, az indigó vagy a faxpapír, de a használt egészségügyi papírok és pelenka sem. 

A sárga edénybe landolnak a különböző műanyagok. Gyűjthető ide a PET palack, reklámtáskák, a műanyag zacskók és olyan elöblített csomagolóanyagok, mint a tejfölös vagy joghurtos pohár. A vegyszeres, zsíros flakonokat, a fogkeféket inkább ne helyezzük ide. 

Nagy jelentősége van a színeknek

Az üvegek gyűjtése általában kétféleképpen történik. A fehér konténerbe elhelyezhetőek a színezetlen üvegek, mint a befőttes üveg, a bébiételes üvegecskék vagy a szörpös- és röviditalos üvegek. A zöld edénybe dobhatjuk a színes boros- és sörösüvegeket, illetve a színes parfümös üvegeket is a műanyag részek nélkül. A gyógyszeres üvegeket, porcelán és kerámia edényeket semmiképp ne helyezzük ide. 

A szürke szín a fém hulladéktípust jelöli. Jól tesszük, ha ide rakjuk az alumínium italdobozokat, az alufóliát vagy a konzervdobozokat, de a fém nyitófüleknek és az apróbb fém tárgyaknak is itt a helye. Az ételmaradékkal szennyezett eszközöket mindenképpen meg kell tisztítani az edénybe helyezés előtt. 

Az otthonunkban a legegyszerűbb, ha olyan szemetest választunk, amelynek kialakítása lehetővé teszi, hogy egy edényen belül több rekesz is helyet kapjon, így a szelektív gyűjtés kis helyigénnyel megoldható. 

(Szponzorált tartalom)