keresés menü

Ötféle szerelmespár van, de csak három boldog közülük

Erre jutott kutatásában a Gottman Institute, ami 40 éve tanulmányozza a párkapcsolati egészséget.

Ezek pedig a következők:

Konfliktus-kerülőék: ezek a párok elismerik, hogy vannak nézetkülönbségeik, de keresik a közös nevezőt. Például az egyik partner kutyabarát lehet, míg a másik csak macskákkal nőtt fel. Nyitottak arra, hogy megértsék, miért pártolja párjuk a másikat, és arra a következtetésre jutnak, hogy mindketten állatbarátok.

Változékonyék: őket is jellemzően pozitívnak tartja a társadalom. Könnyű tréfálkozásba keverednek, és gyakran nevetéssel fejezik be egymás ugratását. Ha az egyik macskás, a másik kutyás, akkor is legfeljebb vidáman csipkedik meg egymást.

Megerősítőék: harmadik sikeres típus, ők előtérbe helyezik egymás támogatását, megértését, határozottan hisznek a kompromisszum megtalálásában. Végül tuti megegyeznek, hogy az örökbefogadott ugasson vagy nyávogjon.

És akkor van az a kettő, amiben nem akarunk lenni. De néha vagyunk.

Ellenségesék: mindketten foggal-körömmel ragaszkodnak a saját álláspontjukhoz, nem hajlandóak figyelembe venni, beépíteni, elfogadni a másik elgondolását.

Ellenséges-elszakadték: sajnos a legrosszabb, itt mindkét partner egyenesen támadási módban van, egyértelmű győztes nélkül.

Az intézet mindezt remek Instagram-ábrákba csomagolta:

Ha áttanulmányoztátok, nézzétek meg ezt is: