Miért gigagyász az Animal Cannibals Takarítónős újragondolása?

“1995-ben jelent meg Magyarország egyik legsikeresebb rapduójának őrült, vicces és fülbemászó szerzeménye. A Takarítónő óriási karriert futott be, az idén 25 éves világklasszist pedig leporolták és új otthonkát is kapott” – szól a mi postaládánkba is behullott levél, de bár ne szólt volna.

Akkor ugyanis nem hallgattam volna meg és most nem érezném azt, hogy három perccel ismét feleslegesen rövidült meg az életem.

Természetesen az Állat Kannibálok az égvilágon azt csinálnak, amit csak akarnak, nem arról van szó, hogy ne születhessen meg bármilyen dal, akár egy ilyen is – de ha már megszületett, nekem is támadt róla pár gondolatom.

Leporolgatásból jó dolgok nem szoktak születni

A nosztalgia nagyhatalmú úr, különösen Szent István országában, de én még nem láttam olyat ebben az univerzumban, amikor előszedtek valamilyen, a régmúltban nagyot ment alkotást, hogy annak vadifriss arcot szabjanak, és ez a misszió sikerrel végbement kínos benyomások, vagy nyögvenyelés, vagy erőlködésszag nélkül. Na jó, esetleg ez egy ilyen, de egyebet nem tudok felidézni.

Megy a trap, csináljunk azt

A fenti számban a ritmusszekció megérkezéséből nem nehéz következtetni arra, mit akartak a fiúk: Nagyon Fiatalos Trap Bangert! Egyetlen gond van ezzel: attól még, hogy szellősek a lábdobok és ciceregnek a cinek, még nem lesz valamiből trap. Különösen nem akkor, ha oldschool módon reppelsz rá (kicsit sem megy egyik a másikkal), és extrakülönösképpen nem akkor, ha

Na, sikerült kikerülnöm, hogy szóvá tegyem, hogy 45 évesen amúgy se akarjon csinálni az ember Nagyon Fiatalos Trap Bangert, mert úgysem lesz az!