Vegytisztán emlékszem március 16-ra: a Nyugati téri Decathlonba lőttem ki vad otthonedzős reményekkel, hogy aztán elképzeléseim pillanatok leforgása alatt semmivé olvadjanak a fitneszszekciónál. Se egy súlyzó, se kettlebell, se semmi, még egy gyászos TRX-szalag sem maradt a polcokon.
Infózgattam erre-arra, ismerősök sem kecsegtettek jó hírekkel: egyéb sportáruházak is lerabolva, a készletek eltűntek, a rendelések megcsúsztak, három héttel számoljak, szopoda. Kösz. Azóta itthon próbálkozom azzal egy szál súlyzómmal, aminek a párja nem tudom már, hol van, illetve alkalmazom a fekvőtámasz, felülések és guggolások szentháromságát. De ez nyilván kevés, mint sünben a dauer, ahogy egy élő legenda reppelte egyszer. Ugyanis
a testet változékonyan kell megedzeni, mert túl hamar alkalmazkodik a már ismert kínzásokhoz.
Mihez folyamodjon így az ember? YouTube NagyTestvérhez, nyilván. Ami miben szenved hiányt? Hát egységességben. Márpedig ahogy az agyunknak nem, úgy a húsunknak sem árt, ha valamiben következetesség honol. Például az edzőtermünket sem váltogatjuk, ugye. És itt villant be: ha a legtöbb szolgáltató már talált valamilyen alternatívát a szolgáltatására, a borász kiszállít, a pizzaétterem otthon süthető pizzapakkot visz házhoz, akkor vajon a gymek kínálnak-e valamit?
És akkor kikötöttünk az amúgy is erős koncepciójú John Reed Fitnessnél, ami nem szarozott, és díjtalanná tette Cyberobics applikációját erre a nyomorult megkoronázott időszakra. Ebben Hawaiitól kezdve a nemzeti parkokig tűnnek fel a képernyőn az edzők, és
grátisz kapunk elég komolyan összerakott home workoutokat, sixpack-fókuszútól a balettes tréningig, ugrálókötelezős gyilkolástól a roncstelepen rugdalózásig.
A fitneszvideók mindig vékony jégnek számítottak abban a tekintetben, milyen hamar válhatnak kínossá (spoiler: nagyon hamar), de itt belenéztünk pár etűdbe, és egyiknél sem fordult be a sarkon a szekunder szégyen.
Itt lehet rámozdulni a Cyberobics cuccaira, míg meleg, vagyis míg ingyenes! Ez meg itt egy előzetes a sok közül: