keresés menü

A nap szuperpárosa: RZA és az Interpol-os Paul Banks összeáll egy albumra

rzabanks

Szóval az úgy kezdődött, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb hatású posztpunk-indie-rock együttesének, a stadionokat simán megtöltő Interpolnak a frontembere, Paul Banks még az év elején összedobott egy hiphop(szerű) mixtape-et. Az máig meghallgatható, igaz, ezt nem tanácsoljuk, mert nem sikerült valami erősre, még ha olyanok is tűnnek fel rajta, mint Talib Kweli, El-P vagy Mike G az Odd Future-ből.

Ámde! Banks a jelek szerint nem számolt le a hiphoppal. Sőt, a nagy – bár kifejezetten furcsán hangzó – dobás még csak most jön: a Wu zen gondolkodású nagyágyúja, RZA ugyanis elejtette egy friss interjúban, hogy együtt dolgoznak.

“Csinálunk egy albumot közösen. Szeretem Pault. Most már hat hónapja ügyködünk rajta, például épp most lépett ki az ajtómon. Sőt, két hétig itt is lakott – van egy vendégházam ugyanis a stúdió mellett. A Warner Bros kínált meg minket egy szerződéssel.”

A producerkirály azt is elmondta, hogy ez úgy jött össze, hogy a menedzsere egyszerűen csak megkérdezte, kivel készítene szívesen egy közös albumot, ő meg Pault mondta, mert szerinte körüllengi egyfajta különleges energia. És azóta együtt melóznak, lógnak, sakkoznak – igaz, RZA szerint ez merőben más lesz, mint amit valaha is, bármikor is csinált. De nem mostanában fog elkészülni: egy évet jósol neki, hogy olyan legyen, amilyennek szeretnék. Nem tudjuk, milyen lesz, de itt van egy-egy nemrégi cucc mindkettőjüktől, hátha segít a töprengésben:

Egyébként ugyanebben az interjúban azt is közölte RZA, hogy ő maga engedte meg Drake-nek, hogy használja a Wu-Tang Forever hangmintát a lemezén. Szerinte ugyanis pont ilyesmire gondolnak, amikor azt mondják a reppklán tagjai, hogy a Wu örökké él. Hogy az energia generációról generációra száll.

Végül egy videó, amiben az afro szamuráj saját tavalyi filmjéről, A vasöklű férfiről mesél:

http://www.youtube.com/watch?v=iFQo2UHUlu4