Tökéletes offline marketingeszköz a plakát kültéren és beltéren egyaránt
Tágas csodavilág egy kicsi keresztmetszetben.
Szégyen vagy sem, de mire megismertem Komjáthy István papírsárkányos-fotós munkásságát, ő már ennek a kis keresztmetszetben lévő, tágas csodavilágnak világszerte elismert művelője volt. Egy napközis gyerektábor dacos gyerekeinek tartott papírsárkány-készítő workshopot pár nappal azután, hogy a Szigeten meg lelkes másnaposoknak próbált átadni valamit a papírsárkányozásból.
Ő maga, bece- és ismert nevén Komi, már jó ideje benne volt a papírsárkányozásban, amikor tíz évvel ezelőtt egy amerikai példán kapva elment egy Olympos szaküzletbe, hogy adjanak már neki valami sérült-kedvezményes digitális gépet, amit felküldhet a magasba.
A mai drónfotókkal elárasztott szemmel visszanézve, Kominak egy – ahogy mondani szokás – kegyelmi időszakot sikerült elkapnia az ezt követő 2-3 évben. Ekkor ugyanis még bőven újdonság számba tudott menni az, hogy volt valaki, aki megmutatta, hogy milyen Budapest a madarak szemszögéből.
A szenzációra a magyar média is felfigyelt, a folyamatos megjelenéseknek köszönhetően, pedig egyre nyíltak olyan ajtók, amit korábban többszöri kopogtatásra sem nyitottak ki. Szép lassan pedig a kite aerial fotózás nemzetközi színterén is felfigyeltek Komira. Egy pénteki reggeli hajnalon pedig a Rákóczi csarnok pékségében, hiába voltunk már nem egy kávén túl, alig bírtam követni, ahogy csillogó szemmel mesélte, hogy hol járt és hova megy majd, illetve hogy hova nem tud elmenni, mert éppen elkezdett egy fotós tanfolyamot, mert tiszta őrület, ő még nem is tud igazából fotózni.
És bár ő folyamatosan őrültként hivatkozik magára, igazából az amit ő csinál a világ egyik legokésabb dolga. Drónfotózás ide vagy oda, ő megtalált, és amennyire megtalált, annyira talán meg is alkotott egy olyan területet, ami elsősorban róla szól, egy olyan út, amit előtte nem tapostak le úgy, hogy már csak a döngölt földön kell haladni. Mert ez az egész nem csak a papírsárkány építésről szól, és a rá eszkábált fotómasina távirányítós elsütéséről. Hanem ugyanilyen fontos eszköz egy másik régi szerelem, a kerékpározás, és a bútorasztalosi civil foglalkozásból kimunkált térlátás is komoly szerepet kap.
Egy papírsárkányos fotó ugyanis sokszor több év előkészületet igényel, mint egy mezei drónozás. A Horváth Mihály téri templom befotózásának ötlete, és a megvalósulása között például négy év telt el. Először is építeni kellett egy olyan sárkányt, ami jól működik a tér trükkös szélviszonyai között, ki kellett várni a megfelelő széljárást, ráadásul úgy, hogy a fény-árnyék viszonyok is a megfelelő tartományban legyenek. Na, ha minden ilyen együtt áll, akkor nincs más, mint biciklire pattanva, “kétszázzal” szakítani a helyszínre.
Komi szerint egyébként ebben az egészben az a legjobb, hogy egy csomó értékes emberrel kapcsolatba tud kerülni. Nemrégiben Pfliegel Bálinttal fotózta lyukkamerával a Hősök terét. Ehhez olyan sárkányt kellett tervezni, ami elég hosszú ideig egy helyben tud maradni, Bálint pedig egyedi kamerát készített az akcióhoz. Később a még így is bemozdult képet Bálint mutatta meg neki, hogy miként lehet egy algoritmussal élesre venni. Bálint így is osztotta meg, Komi azonban maradt a nyers eredetinél:
Jöjjön még néhány idei kép Komitól, aztán ahogy ő is üzeni az Urbanplayer olvasóinak: menjetek ki a szabadba!
Most és itt tehát ennyi, de például Instagramon követhet és visszanézhető Komi és a sárkányainak története.