keresés menü

Az megvan, hogy eredetileg hét főszereplőt akartak a Jóbarátokba?

Saul Austerlitz popkultúratudós jelentetett meg egy könyvet Generation Friends címmel, amiben a Jóbarátok-jelenséget járja körbe. És többek között az is kiderült belőle, hogy a sorozatot finanszírozó NBC megpróbálta rávenni az írókat, Jeff Greensteint és Jeff Straust, hogy egy hetedik főszereplőt is írjanak bele.

Nem is az volt a gond, hogy ne lettek volna elégedettek a mára már jól ismert hatossal, hanem attól féltek, hogy az idősebb korosztály nem tud érzelmileg kapcsolódni a fiatal felnőttekhez, ezért akartak melléjük egy egy generációval idősebb karaktert is.

Ez azonban annyira nem működött, hogy végül elvetették. A többi meg történelem, ahogy mondani szokás.

Áhh semmi, csak a csernobilos sorozat a Jóbarátok nyitódalával! :D

Akkora nap videója, mint a ház.

innen