Larry Racioppo két év távollét után 1970-ben tért vissza szülővárosába New Yorkba, azon belül is Dél-Brooklynba. Eddigre már végbement az a folyamat mely során a tehetősebb fehér családok a kertvárosokba költöztek, Brooklynt pedig a szegényebb társadalmi csoportok vették birtokukba.
Sötét évei, sőt évtizedei voltak ezek a városnak, ugyanakkor tagadhatatlanul volt az egésznek egy olyan vad romantikája, ami a mai napig hivatkozási alap tud lenni.
Azonban ha ma látogatjuk meg Brooklynt már ismét egy teljesen más képet kapunk az újhullámos kávézókkal, meg a biovegán büfékkel, a hetvenes és a nyolcvanas évek New Yorkjára már kevés dolog emlékeztet.
Racioppo azonban közel másfél évtizeden át dokumentálta a környéket és annak jellegzetes arcait, így a Brooklyn Before című albuma egy nagyszerű ablak egy legendás város legendás korszakára.