keresés menü

Színzuhataggal löttyintették le a Keleti pályaudvar mellett húzódó betonkerítést

kerep07

Mi folyik a fenti képen? Jó sok festék. És miért nem szólt senki a rendőröknek? Mert ez egy legális utcai akció volt a Let’s Colour Magyarország jóvoltából, aminek nyomán a szombati őrült forróságban három osztálylétszámnyi önkéntes markolt rá az ecsetre a Kerepesi úton, és fedték le színekkel az ott végighúzódó semmitmondó betonfalat.

Hogy miért pont ezt, arról Nagy Gergő alelnök és szóvivő azt mondta nekünk: szerettek volna idén egy nagy budapesti festést is nyélbe ütni, a számtalan kiválasztott helyszín közül pedig ez volt az első a sorban. Nekifutottak, és nem is kellett tovább menniük, elutasítás helyett ugyanis “az összes érintett fél nagyon nyitott volt az ötletre, és a MÁV-tól az Örökségvédelmi Hivatalon át egészen az Aréna Plázáig mindenkitől megkaptunk minden lehetséges segítséget, és engedélyt.”

kerep01

kerep03

Kérdésünkre, hogy mi volt a tematika azon túl, hogy a szürkéből színes legyen, azt a választ kaptuk, hogy a ló és a vasút volt az a két kulcsmotívum, amit szerettek volna megjeleníteni, hiszen a Kerepesi úthoz mindkét elem erősen kötődik, köszönhetően ugye a lovinak és a vasútállomásnak.

Külön érdekes, hogy a szélsőséges nyári időjárás kellős közepén is túljelentkezéssel kellett szembesülniük a szervezőknek. “Eredetileg 60 főre lőttük be a szükséges önkéntesek számát, ugyanis az a tapasztalat, hogy az sem jó, ha túl sokan vagyunk, mert akkor előfordul, hogy többen unatkoznak, és el is megy a kedvük a dologtól, feleslegesnek érzik magukat, ez pedig egy negatív élmény. A Kerepesi úti toborzásnál a 60 fő nagyon hamar összejött, de látva a lelkesedést felmentünk 80 önkéntesig, ahol azonban meg kellett húzni azt a bizonyos határt. Nem szívesen, de a festés előtti napon több tucat jelentkezést kellett visszautasítunk.”

“Nagyon pozitív élmény volt egyébként azt látni, hogy az emberek mennyire nyitottak az önkéntes munkára, és milyen lelkesek, hiszen ez egy olyan festés volt, ahol személyesen szinte senki nem volt érdekelt a színesítésben – ellentétben a pályázati festésekkel, amikor mondjuk egy iskolában az önkéntesek vagy tanárok, vagy az ott tanuló gyerekek szülei” – mondta Gergő.

kerep02

kerep04

kerep06

kerep05

Az amatőr festők nem kis küzdelem árán, negyven fok környékén és végig napon, de nagyjából este hétre elkészültek a munkával, aminek a végeredménye már bárki által letapogatható szemmel a helyszínen. Amit pedig kevesebben látnak: az előkészítés is további két bő fél napot vett igénybe, ekkor a mélyalapozás, és egy világos alapszín felvitele történt, amit ráadásul a MÁV önkéntesei végezték, ezért hálásak is a Let’s Colour-osok. Jöhet a következő rusnyaság megszépítése!