keresés menü

Sziget 2013: a hajógyárira települ az építészet Woodstockja

Éppen hogy csak lezárult az idei Hello Wood, már költöznek is tovább Csórompusztáról az installációk: harmadszor is kitelepül az alkotótábor a Szigetre, ahol mindenki belekóstolhat az idei év legjavába, és persze kifejezetten a fesztiválra is készült néhány igazán ütős projekttel a csapat.

hellowood

Az egyhetes fúrás-faragás gyümölcseiről már beszámoltunk, de most a legjobbakat – illetve, hogy ne ítélkezzünk, a legkönnyebben szállíthatókat – valamennyi szigetlakó testközelben is megvizsgálhatja.

Mivel a Hello Wood legújabb mottója a Step closer!, vagyis Lépj közelebb! volt, az alkotások olyan hétköznapi interakciókat voltak hivatottak újraformálni, amelyeket az emberek készen kapnak, ezért aztán nehezen bírálnak felül. Az elhalványuló emberi kötelékek újraélesztése és a természettel való finom egyensúly helyreállítása pedig olyan küldetés, amit még bulizás közben sem veszíthet szem elől érző lelkű nagyérdemű!

Hogy csak néhányat említsünk a már részletesen leírt táborbéli alkotások közül, ott lesz a díjnyertes Poliphony folyosó, amely maga az “érzékelés kapuja”, ahol a hallás, a szaglás, a tapintás és a látás egyetlen kerek élménnyé olvad össze, az iWood zenemegosztó szerkezet, ami a magányos mobiltelefonos zenehallgatást analóg technikával teszi közösségivé.

Valamint: a 43 méteres, WOOD-alakzatban felállított asztal, ami 120 főt képes maga köré gyűjteni, és persze a tábor sztárja, a nemcsak a Sziget, de valószínűleg a világ legkisebb kocsmája, a Panorama Peep Hole – közkeletű nevén: Body Bar -, ami 1,44 négyzetméteren tesz kísérletet arra, hogy minél több embert és kocsmafunkciót tömörítsen magába, újfajta interakciókat ösztönözve a vállalkozó szellemű, nem klausztro-, illetve emberfóbiás vendégek között.

panorama

És persze nem hiányozhatnak a Szigetről a már állandó látványosságnak számító, visszatérő installációk sem. Újra belendül a Huszár András tervei alapján készült, akár 70 embert is elringató óriáshinta, a Hintayon, amiről itt kérdezgettük korábban az alkotót.

lov

Pozsár Péter Colosseum installációja idén nemcsak különleges fénymechanikai megoldásaival, de eddigihez képest háromszoros méretével is leveszi a lábáról a látogatókat, akik számára már a bejutás is felkavaró élmény lesz: az épületet ugyanis két oldalról Dante őrei vigyázzák. A fenyegetően csalogató dobermann-fejek atyja Szőke Gábor Miklós, a szobrászművészet Mick Jaggere, aki idén egy másik mitológiai állatot, az Unikornist is elhozza a Szigetre. A Kazincbarcika címerállatát formáló, falécekből épült szobrot az alkotó a város felvirágozásának és boldogságának kívánta dedikálni.

dante

És ha már eléggé felborzolta a kedélyeket ez a rengeteg vizuális élmény, mindenkit vár a Huszár András és Mechle Balázs által tervezett Tojás, ami a fesztiválozók rekreációját és békés megpihenését szolgálja. A 6 méter magas és 5 méter átmérőjű építmény 15-20 embert is képes befogadni, hogy elmeditálhasson a nagy ontológiai kérdésen: mi volt előbb, a tyúk, a tojás vagy a Sziget?

Szintén a buliban megfáradtak számára nyújt enyhülést a Pozsár Péter tervei alapján készült a Tornádó, amely 40 fúvókán keresztül hűsíti vízpárával a felforrósodott testeket. Idén mindezt még hatásosabb látvánnyal teszi, hiszen Szőke Gábor Miklós is beszállt a tervezésbe.

A Hello Wood Factory gyakornoki programjának keretében pedig a magyarországi Greenpeace együttműködésével megépül a méhsejt-installáció. “Ha elpusztulnak a méhek, az emberiségnek legfeljebb négy éve van hátra” – mondta Einstein. Ezen a ma már még inkább aktuális gondolaton alapszik a méhkaptár strukturáját idéző pavilon, amelyben a témakörről készült rövid kiállítás kap helyet.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥