Ugye, hogy nektek is elegetek van abból, hogy minden haverotok art direktor, rockzenész, producer, reklámfilmes, és ha kézműves kávézót vagy hipszter borbélyszalont nyitnak, ott is alkalmazottak végzik a meló szebb részét? Az újságírókról ne is beszéljünk, ha nem szeretném ennyire írásba foglalni a világ mindenféle dolgait, és ne lennék annyira oda ezért a popkultúrának mondott szellemi luxuslézengésért, akkor már rég másutt lennék. Amikor tehát mindenki kliprendező meg divattervező, felmerül a kérdés, hogy akkor vajon kik ülnek a bolti kasszánál, kik seprik tisztára az utcákat, kiknek lehet szólni, ha elmegy az internet?

Ja, hogy ezekkel nem szokás dicsekedni? Pedig nagyon is lehetne, mert alapvetően minden munka egyenlő, különbséget csak az tesz köztük, hogy a munkavégző alany hogyan teszi a vállalt feladatát. Pár éve például egy Aarion-pólós ellenőr olyan határozott, mégis méltó eleganciával szabta ki rám a helyszíni bírságot Budán, hogy szinte hálásan fizettem ki a helyszíni bírságot. Utána gondolkoztam is, hogy mibe lehet a srác, ellenőr volt ez tényleg, vagy csak álom. De otthon azt tanultam, hogy habár eredendően bűnösek vagyunk, de a jóhiszeműség mindenkinek kijár.

Vagy csak említsünk engem, aki már sétált bele a hétvégébe, amikor eszébe jutott ennek a cikknek a témája, és úgy rohantam vissza a laptop elé, miként a pék kel fel a koránnál is korábban, mert előző este egy új fajta a réginél nemesebb lisztet hozott a beszállító, és igazából aludni sem tudott, mert csak azon járt az esze, hogy ebből milyen csodálatos kenyér fog készülni. Istenem, belegondolva, ennék is belőle.

Szóval vannak ezek a szakmák, ami amúgy tök egyenlőek, de a mindenkori divatok hajlamosak arra, hogy némelyik iszonyú kúlnak tűnjön, a másikakat meg tagadni kelljen. De ácsi, hol menő az, amiről mindenki tudja, hogy menő? Hát legfeljebb a múltban! Jöjjön tehát 2017 öt legkúlabb szakmája. Vitatkozni lehet, de én átgondoltam, eskü!

5. Virágboltos

Damjanich utcában sétáltam, amikor rájöttem, hogy sétálva az istennek nem érek időben Budára, és mivel a már említett eset óta nem potyázok, ezért szükségem van egy BKV-jegyre. Jegyautomata híján betértem egy virágboltba. Tudni kell, amikor Győr-Ménfőcsanakon laktunk, az ottani virágbolt a buszmeg mellett volt, így a virágokon túl menetjegyeket is árultak. Szóval ez így kicsit bennem volt, de az is, hogy ez nem Csanak, hanem Budapest, ahol mindenkinek pontosabban ki van jelölve a dolga. Bent a virágárus lány (vagy nő?) olyan kedvesen igazított el, hogy az utca végi postán tudok jegyet venni, hogy awww. Utána kezdem el azon fantáziálni, hogy milyen szép szakmája van.

Egyrészt ott vannak a világok, amiknek – tudtommal – az a biológiai hierarchiában a funkciója, hogy átmenetet képezzen a mag és a termés közé. Én tényleg komolyan sajnálom, hogy az emberi fajnak ez nem adatott meg, akárcsak mint mondjuk, ahogy a pillangók is lehetnek egy kicsit hernyók. De vissza az eredeti gondolatmenethez: a virágok egyszerre értelmetlenek és csodaszépek. Másrészt pedig egy virágboltba, szemben mondjuk egy szupermarkettel, ahova rutinból megyünk be bevásárolni… Amúgy ez nagy hülyeség, de majd máskor elmondom miért. Szóval a virágboltba különféle érzelmektől fűtött emberek járnak. Csak egy példát hadd: megkötsz egy csokrot, odaadod a srácnak, majd ő egy lánynak, és ki tudja, lehet egy család lesznek valamikor. Te állsz mindennek az elején, és közben sosem tudod meg, hogy sikeres volt-e a csokor, amibe te is beletetted a lelked. Hát mekkora végtelen, önzetlen kúlság ez!?

4. Masszőr

Az emberi test szép. Ez akkor is igaz, ha épp nem a legszebb arcát mutatja. Persze ettől még nem érzi magát mindenki jól a bőrében, és totálisan idegenként alighanem ezen egy masszőr tud legtöbbet segíteni. Egyszer volt egy masszőr csajom, tudom, miről beszélek. Azóta a masszírozást nem is az egészségügyhöz sorolom, mint sok gyarló állat, hanem a művészetek közé. Rokon a szobrászattal, de a különféle kövek és fémek helyett az élő emberi test az anyaga. A végeredményt pedig csak a megrendelő látja. Komolyan, olyan ez, mintha Michelangelo vakon csinálta volna a Dávid-szobrát. Vagy másik oldalról nézve a masszírozás láthatatlan szobrászat. El is mennék most rögtön egy masszőrhöz, ha nem szeretném ennyire folytatni a cikket, amennyire szeretném.

3. Úszómester

Nem, nem, nem ez tényleg nem egy poénos összeállítás, ahol ilyen jótét szakmákat idealizálunk. Jobb bizonyíték nem is lehetne rá, mint az úszómester. Bevallom, sohasem tiszteltem senkit fenntartás nélkül, tetriszeztem templomban, a 911 utáni iskolai egyperces gyászszünetbe is belekuncogtam, viszont amikor életemben először láttam a győri strandon úszómestert, akkor szavam elállt, és csak arra gondoltam, hogy ő a Nyár Ura. Ha másnak nem, neki szót fogadok, és legfeljebb stikában ugrok onnan, ahonnan lesípolt.

Mert hát mekkora királyság az, hogy zajlik a nyár, te meg ülsz mindez felett a magasban a székedben, és figyeled, hogy bár apró kihágásokkal, de minden rendben van. Szerintem nem könnyű dolog ez, én tuti elkalandoznék mindig, sosemvolt történetek jutnának eszembe, és jobb esetben is megtetszene csomó fürdőruhás lány. Hát ezért van az, hogy én itt görnyedek a laptop felett, az úszómester meg egyenes háttal ül a nyár tetején. Respekt neki!

2. Narancsszüretelő

Volt egy ismerősöm, aki élt Spanyolban és egyszer küldött egy hirdetést, amiben az állt, hogy bolgár, orosz, magyar, szlovák (…), szerb és – most figyeljetek! – cigány embereket keresnek narancsot szüretelni. Tényleg így szólt, szívemen a kezem. Gondolhatjátok, hogy mit gondoltam: basszák meg a spanyolok! De tényleg, ott az a csodás ország, a mindenféle citrusligeteivel, mit ligeteivel: földjeivel. A fiatalok tudomisén hány százaléka nem talál munkát, közben ott az orruk előtt. Komolyan, a fától nem látják az erdőt.

A magam részéről eper- és málna-párti vagyok, a narancsot narancslében szeretem csak igazán. Viszont szüretelni semmit se jobb, mint a nagy kövér narancsokat. Előnyei: szabadban lehetsz és süt a nap, nem kell hajolgatni érte, kényelmes magasságban van a termés, és ami a legfontosabb, noha kicsit önző érv, a narancsnak nagyon nagyon jó fogása van!

1. Szobafestő

Ha azt mondja valaki, hogy életművész, akkor nekem sohasem ezek a naplopó, jéghátán is megélő emberkék jutnak eszembe, hanem a szobafestők, náluk találkozik ugyanis az élet és a művészet. Emlékszem, amikor olyan korba értem, hogy szüleim rám hagyták, hogy megválasszam a szobám színét, akkor láttam először szobafestőt. Ez amúgy elég későn volt, öt és tizenöt éves korom között ugyanis a hajam és a szobám is egyaránt fekete színben képzeltem el, előbbiért hisztiztem is, de szerencsére – vagy sem – egyik sem történt meg.

Szóval kiválasztottam a kéket, mert akkoriban csomó Proustot olvastam, és megtetszett az, ahogy az egyes világokat egymásba csúsztatja, ami kint, az van bent, ahogy a Tankcsapda is énekelte. Tehát a szoba legyen égszínű, a kinti világ meg legyen otthonos, utóbbi érdekében mindig a bögre tejeskávéval mászkáltam el a pékségbe megvenni a reggeli fánkot. Tényleg csak amolyan zárójel nélkül (azt utálom), de zárójelesen, a hatodik legmenőbb szakma a tengerparti fánkárus pozi.

Jöttek tehát a szobafestők, egy mester és egy tanonc, tehát amit mi szobában ülő emberek gyakornoknak hívunk. Ablakok sarkig tárva, bútorok kitéve az előszobába, és ezek az emberek lendületes teddy-henger vonásokkal valósággá tették mindazt, amit megálmodtam. Bent volt a szobában az a kékség, ahol a déli égbolt rendre összeolvad a tengerrel bizonyos országokban.

És a munka is vidám volt, rádiót hallgattak, a friss tavaszi szellő kergetőzött a festék illatával, amikor a tanonc kérdezett valami technikai dolgot, akkor a mester csak játékosan kent egy kis kéket az arcára, mert tényleg, ez annyira egyértelmű és szép szakmai, hogy csak az érzést kell elkapni. Nagyon remélem, hogy lehetek egyszer szobafestő, ha másé nem, hát a magamé.

Diszklémer

Tudom jól, hogy ezek nem feltétlen a legjobban fizető melók, viszont érdemes észben tartani, hogy a munkaerőpiac közgazdaságtanilag egy meglehetősen fura terület. Itt a kereslet-kínálat nem a megszokott piaci szabályok szerint alakul. Hiába akar mindenki rocksztár és filmrendező lenni, ettől a rocksztárok és filmrendezők fizetése nem hogy csökken, hanem ellenkezőleg, tovább nő. Durva, mi?

Szóval tényleg, válasszatok hivatást a szívetekre hallgatva, és meg fog térülni.