Itt a gumicsere ideje!
A Kiskörúton túl, attól körülbelül tizenkilenc lépésre, messze a Gozsdu udvar kacsaburger-szagától és romákat hátrafordító biztonsági őreitől, a belváros egykor volt legnépszerűbb zenés-táncos klubjának, a Merlinnek a bejáratával átellenben üzemel a Villányi-Siklósi borozó, hetykén beékelődve egy társasház aljába.
Ahol a napokban nem csak egy fura élményben volt részem alig negyed óra leforgása alatt. Kezdve ezzel:
Mi ebben a furcsa? Hát, klasszikus magyarországi kocsmákra nem jellemző, hogy 160 BPM-es acid szóljon bennük.
A következő pillanatban pedig mi történt? Pamperót kaptunk ajánlatként a rumokat firtató kérdésünkre. Nem bakárdit, nem havannát, hanem egy olyan rumot, amit még egy venezuelai halász fia készített először az 1930-as években.
De a lényegi meglepetés nem itt ért. Hanem a hullámos falakon.
Ahol már ez szemet szúrt:
(Bocs, a felirat egy Instagram storyból maradt ott.)
A fent látható, egyszeri absztrakt műalkotásokról leválva, kicsivel arrébb viszont egy erőteljes, önálló narratíva bontakozott ki a falon, egy konceptuális sorozat formájában, ami a háttérben zakatoló savas gépzenével és a pultot támogató ötvenes poharazókkal együtt szinte egy párhuzamosvalóság-kísérletté állt össze. Főleg, miután a rumot is lehajtottuk.
A történet főszereplője Zsirci, a zsírmacska.
Akit különböző helyzetekben látunk: Zsirci a távolba néz, Zsirci áhítatban, Zsirci az őszi avaron, Zsirci számos élethelyzetben. Főként kirándulásokon.
Ezen a ponton már muszáj volt rákérdeznünk, mit látunk, amire a pultos azt mondta, ez egy törzsvendégük heppje: viszi a plüssbarátot mindenfelé, ahol kontextusba helyezi, majd lefotózza őt. Így lett Zsirci az ötödik kerület egyik jelentős belocsolóegységének a főszereplője:
Külön csodálatos, hogy Zsirci még a térképre is felkerült, ha véletlenül nem tudnánk elhelyezni a fejünkben Kunfehértót. Vagy tavat.
Zsircivel személyesen tehát a Gerlóczy utcában lehet találkozni!