Az elmúlás hangjait keresve: Lanuk új lemeze

Urbanplayer: – Egy korábbi interjúban arról meséltél, hogy alapvetően impovizatívan készülnek a zenéid. Van egy adott beállítás, ami valamelyest kereted ad a dolgoknak, onnantól viszont a megérzéseidre hagyatkozol. Ennek kapcsán merült fel bennem, hogy vajon mennyiben különbözik így nálad egy élőfellépés és egy lemezre szánt session.

Lanuk: – Nem sokban különbözik nálam a két dolog. A lemezeken általában rövidebb időtartamra kell koncentrálni, mivel a témákat nem feltétlenül kell összekötni. Lehet pihenni, visszahallgatni az adott trekket. Többször neki ugorhatok egy-egy témának, ha akarom lekeverhetem a végét, vagy vághatok itt-ott.

Az élő fellépésekre általában négy-öt szanaszét csavarható patch van betárazva. Ezekkel játszom, sokszor nem tudom milyen irányba megy majd el a dolog, és a témák közti átvezetések néha komoly kihívást jelentenek. Illetve fellépéseken szeretek játszani a terem akusztikai sajátosságaival is. Eleve máshogyan szólal meg a zeném mint otthon a megszokott környezetemben, és többször előfordult már az is, hogy a terem bizonyos pontjai rezonálnak egy adott hangra. Ezeket a rezgéseket, ropogásokat jó móka bevonni, próbálok a kialakult helyzetre reagálni a hangszereimmel. Izgalmas dolog ez, néha már a beállások alkalmával próbálom felkutatni az ilyen pontokat.

UP: – Az új lemezed borítóját az a Kovács Gábor készítette, akivel korábban a Dertanzban zenéltél együtt. Ilyen absztrakt zenék esetében, de inkább konkrétan nálad hogyan történik a borító kitalálása?

L: – A legfrissebb anyagom borítója egy rövid sztorihoz kapcsolódik. Futás közben az erdőben egy viszonylag friss őz tetemre bukkantam. Közelebb mentem hozzá, eleinte volt bennem egy erős feszültség, de gyorsan megnyugodtam. Talán furcsán hangzik, de szépnek találtam a dolgot. Az elmúlás jutott eszembe, hogy minden az enyészeté lesz idővel. Furcsa élmény volt.

Amikor elkészültem a zenével, átküldtem a felvételeket Gábornak, mert szerettem volna, ha ő készíti a borítót. Beszéltem neki az élményről az őzzel kapcsolatban, ő kábé egy perc múlva átküldött egy fotót, amin egy elpusztult őz volt, a bátyja talált rá, beleakadt egy szöges kerítésbe. Megkérdeztem, hogy tudna e valamit kezdeni a képpel, hogy passzoljon a zenéhez. Ő elég jól ráérez dolgokra, kreatív figura, az eredmény a borító. Furcsa, groteszk hatása van szerintem és kapcsolódik egy személyes élményemhezhez is.

UP: – A friss minialbumod mit jelent számodra? Milyen hangulat vagy érzés jut róla eszedbe?

L: – Azt hiszem egy korszakot lezártam ezzel az anyaggal, kicsit más irányba mentem mostanság. A megjelent anyag felvételeivel már tavasz közepén elkészültem, szóval kicsit már a múltat jelenti nekem. Némileg groteszk, játokos zene ez is szerintem. Ritkán fordul nálam elő, hogy egy téma, vagy egy szám konkrét életeseményhez kapcsolódik, de ezen az anyagon a harmadik trekk, ami egyben a lemez címe is, ilyen. Egy hozzám közelálló embert veszítettem tavasszal.

Hangulatilag ez volt a leginkább meghatározó, ez raktározódott el legerősebben számomra a minialbumon. Összhangban van a borítóval kapcsolatos élménnyel is.

UP: – A következő zenéidről jelenleg abszolút nem tudsz semmit? Vagy olyan azért van benned, hogy “igen, ebbe vagy abba az irányba szívesen próbálkoznék?”

L: – Egy minimalistább , időnként szellősebb, időnként zajosabb, koszosabb hangzás egyvelegével játszogatok mostanság. A hagyományosabb értelemben vett lábdob, pergő hangzás teljesen eltűnőben van. Lassabb tempójú témákat játszok, ha van egyáltalán ritmus. Talán nem annyira kaotikus mint a korábbi felvételeim, néha tényleg csak pár csupasz hang van. De a zene nyersessége, véletlenszerűsége továbbra is megmarad szerintem. Most ez izgat, ebbe az irányba megy a dolog, lehet lesz némi field recording is az újabb témákban. Meglátom. Meghatározó a hangulat, vagy éppen az adott hangszer is amivel éppen szívesebben bütykölök. Mostanában érdeklődöm a brutalista építészet iránt is, ez szintén beépülhet a zenémbe valamilyen módon.

Fotó: Tornyos Ákos