Van egy Facebook-csoport, ami az egykori Critical Massból I Bike Budapestté transzformált aktivistákat (és a velük szimpatizálókat) gyűjti össze, folyamatosan pörgetve a fővárosi bringaügyi infókat. Ide is beírta valaki, és a jarokelo.hu-n is jelentették, hogy

“az Üllői úton a Kálvin tér felé tartó jobb oldalon, az Iparművészeti Múzeum és a Szentkirályi utca közötti szakaszon a vékony faágak pont biciklis szemmagasságban lógnak be az úttest fölé, ezzel balesetveszélyt okozva a kerékpározóknak.”

De aztán páran úgy gondolták, kézbe veszik az ügyet. Meg az ollót:

“Az ágak egy részét egy kukába, másikat a kirakott zöldhulladékos zsákokra tettük” – közölte a megkeresésünkre Halász Áron, aki az egyik gerillázó veszélyelhárító volt, egyben a Magyar Kerékpárosklub vezetőségének tagja. Aki társával, Petivel nem akarta megvárni a hivatal lomhaságát, ami az ilyenkor szokásos intézési tempót illeti.

Hát így is lehet ezt, információink szerint civil kurázsinak hívják, és már alig van belőle.