keresés menü

Karácsonyfa a biciklin – 80 kilogrammig bármit elszállít a Kantaa futárszolgálat

A tavalyi karácsonyi szezonban egyszer csak az összes romkocsma tele lett a Kantaa – humán fenyőforrás matricáival. A cégben akkor még ketten intézték a legtöbb munkát, ma már a segítő pajtások mellett új emberek is beszálltak a buliba. A csapat nevét adó furcsa “k” betűs szó finnül azt jelenti, hogy hoz, visz, cipel, úgyhogy most jól kikérdeztük Erős Leventét, a vállalkozás ügyvezetőjét, milyen egy csak nehéz cuccokra szakosodott futárszolgálatot működtetni.

UP: – Kikből áll a Kantaa csapata?

Erős Levente: – Eleinte Gábor barátommal ketten kezdtük el megszervezni a karácsonyfák házhozszállítását 2012 decemberében. Ez elég hamar akkorára nőtte ki magát, hogy rengeteg barátunk csatlakozott hozzánk segíteni, akik nélkül nem jöhetett volna létre a dolog. Időközben sok mindenki cserélődött ki körülöttünk, de a csapat magja megmaradt, a főbb feladatokért ketten vagyunk felelősek. Idén már nem csak fákat szállítottunk, hanem mindenféle mást is. Ehhez pedig állandó emberek kellettek, úgy mint Blanka, aki fogadja a hívásokat és a szállításokat koordinálja, vagy Dorka, aki a kommunikációnkat segíti.

UP: – Honnan az ötlet? Tényleg életképesnek tűnt már elsőre?

EL: – A bringás karácsonyfa házhozszállítás nem egy teljesen új dolog. Még évekkel ezelőtt olvastam róla egy kaliforniai blogon, hogy az ottani külvárosban kerékpárral szállítják a fenyőket rendelésre házhoz. Hetedik éve dolgozom bringás futárként Budapesten, így volt alapom kitalálni, hogy hogyan lehetne adaptálni ezt a formát itthonra.

kantaC

EL: – Vicces, hogy ha mások véleményére hallgattam volna, soha nem vágunk bele. Elsőre mindenki elvont ötletnek tartotta. Dacból mégis összedobtam egy oldalt, amin lehetett rendelni. Rendeltek. Azóta kiderült, hogy több, külföldi kerékpáros futárszolgálatnak is eszébe jutott már ugyanez: Bécsben, Bostonban, Portlandben, meg több más helyen szintén van vagy volt ilyesmi. Akkor jutottak el idáig a bringás cégek, amikor rájöttek, hogy a hagyományos, hátizsákos futárok lehetőségeit már kiaknázták, és egyéb, újszerű megoldásokat kezdtek el keresni szolgáltatásaik bővítésére. Ugyanezen a vonalon járunk mi is. A karácsonyfákkal elsőre bebizonyítottuk, hogy egy ember könnyen képes elszállítani akár 150 kilogrammnyi csomagot, bármilyen motorikus segítség nélkül is.

UP: – Mik az eddigi tapasztalatok: kik a megrendelők, hány fuvar akad horogra, mi volt a legnehezebb fuvar vagy táv eddig?

EL: – A karácsonyfát rendelők 80 százaléka nő, ami nem véletlen. Nekik okozhat főként gondot hazacipelni és felállítani egy kétméteres, 20 kilós fenyőfát. Többnyire belvárosi fiatalok, akik nyitottak az újdonságokra és szimpatizálnak a mi gondolkodásunkkal. A legnagyobb fa, amit kivittünk, 3 és fél méteres volt. A legnehezebb küldetés is ugyanez volt, mert a Budai Várba rendelték.

UP: – Oké, és nem megy tönkre a karácsonyfa a nyitott utánfutón?

EL: – Kiválasztás után egyenként behálózzuk és így szállítjuk őket, hogy semmi bajuk ne legyen. A célba érkezéskor kérésre kibontjuk, hogy megmutathassuk és kérésre ott helyben installáljuk őket a karácsonyfaállványba.

UP: – Milyen, mekkora a bicikliparkotok?

EL: – A biciklis teherszállítás a csomagtartóval kezdődik. Mi is ezeket használtuk legelőször, de karácsonyfákhoz már több kell. Kisebb és nagyobb utánfutókkal folytattuk, amik egytől-egyig a Cyclonomia műhelyében készültek. Ezeket váltották fel idén a Hampi “hosszú-jános” teherbiciklijei, amikből most készül a harmadik. Szeretnénk még nagyobb, riksa méretű nehézbombázókat is szolgálatba állítani, ezek azonban igen drágák és egyelőre támogató híján saját erőből kellene kigazdálkodnunk az árukat.

UP: – Hány fuvart bírtok el a meglévő eszközökkel és fizikálisan egy nap?

EL: – A jelenlegi eszközeinkkel kb. 80 kilogrammos csomagokat tudunk egyszerre elszállítani, ez egy kör alatt hat-hét darab fát jelent. Ez nyilván attól függ, mekkorák a fák. Egy szállítás átlagos távolsága 2,7 kilométer, ebből egy futár átlagosan 10-15-öt tud egy nap bevállalni függően attól, mekkorák a csomagok.

UP: – Mennyi idő telik el a rendelés és kiszállítás között, és milyenek az árak?

EL: – Rendelni legkésőbb a szállítást megelőző nap lehet. Ez azért fontos, mert mindig esténként állítjuk össze a futárok másnapi útvonalát és a szállítandó fákat. A rendelés után a diszpécserünk minden esetben pontos címet és időpontot egyeztet a megrendelővel. Általában még az indulás előtt is megejt egy telefont a futár, hogy biztosan otthon legyen a megrendelő. A szervezés és a szállítás minden esetben ingyenes, csak a fáért kell fizetni.

kantad

UP: – Nem gondolkodtatok egész éves melón? Biztosan nehéz lenne korrekt módon felvenni a versenyt a meglévő futárszolgálatokkal, de hátha karácsonyon túl is lenne értelme a dolognak, tekintve, hogy kevés cargo bringa van egyelőre Budapesten.

EL: – A belvárosban képződő egyre nagyobb dugók egyre jobban akadályozzák a munkát, egy önmagát megfojtó folyamatnak lehetünk szemtanúi. Ráadásul egyre többakadály épül a belvárosban, amivel az autós forgalmat próbálják csökkenteni, még ha nem is mindig ezt kommunikálják. Mi is ugyanebben, egy emberközelibb város építésében veszünk részt. Ehhez kínáljuk megoldásként a teherbiciklis szállítást. Egy friss felmérés szerint a legtöbb árut, amit egy városban mozgatni kell, könnyen el lehetne szállítani két keréken is, plusz erőforrások pazarlása nélkül. Egyszerű példa: fölösleges egy autónak bejönni a város szélén lévő telephelyről a belvárosba üresen, hogy odébb mozgasson valamit és utána visszaparkolhassanak vele.

UP: – Szóval túlléptetek már a karácsonyi szezonális szállítmányozáson?

EL: – Igen, ebben az évben belekezdtünk az általános teherszállításba. Több partnerünknek folyamatosan, egész évben szállítunk. Adta magát a környezetbarát, zöld vonal, így a Szatyorbolt közvetlenül a termelőktől érkező élelmiszereinek házhoz szállítása után a Majomkenyérrel kezdtünk el közreműködni. Ők adalék és tartósítószer-mentes ebédeket készítenek minden nap, amiket mi délelőttönként szállítunk ki irodaházakba, vendéglőkbe, cukrászdákba. Emellett kisebb bolthálózatok árukészletének folyamatos mozgatásában, beszerzésében részt veszünk. Aki nyitott ezekre a megoldásokra, könnyen megtalál minket.

kantahazhozjon

UP: – A bringázás szeretete, vagy valami nagyobb öko-világmegváltó cél is lebeg a szemetek előtt? Vagy csak beugrotok a dugó közepére, és minden furgonos arcába röhögve élvezitek a versenyelőnyt?

EL: – Hiszünk a kritikus tömeg felépítésében, úton egy alternatív gazdasági rendszer felé. Ezt igyekszünk felépíteni nem konvencionális eszközökkel, új szolgáltatások bevezetésével. Nagyon sajnáljuk az egész nap autóban dolgozókat, kevés élvezhető dolog van az ő tevékenységükben. Boldogságkeltő eszköznek tekintjük a biciklit, mert aktívvá teszi a használóját. Célunk, hogy aki velünk dolgozik, jobban tudjon boldogulni a mindennapokban és ő is pozitív jeleket sugározzon a körülötte álló társadalomnak. Hiszünk abban, hogy van kiút a fogyasztói világból, amit az újrahasznosításban, a szociális tevékenységekben és egy konviviális (emberibb, kedélyesebb) szemléletben látunk, ahol mindenki meg tudja valósítani önmagát és nincsen nyomor.

UP: – A bicikli zöld dolog, de a karácsonyfázás kevésbé: honnan a fa, próbáljátok-e inkább a kiültethető megoldást hirdetni a vevőknek?

EL: – Az elejétől fogva fontosnak tartjuk, hogy földlabdás, élő, így visszaültethető fákat is adhassunk. Megpróbáljuk erősíteni a környezetbarát hozzáállást a városon belül is. Térjenek vissza a növények a lakásokba! Szeretnénk a tuja és gyepkultúra helyett alternatívát mutatni a hasznos fák elterjesztésével. Így minden eladott fenyő után legalább egy gyümölcsfát ültetünk.

UP: – Egy interjúban említetted a szociális szövetkezeti formát. Az mit takar?

EL: – Ez egy olyan forma, ami a profitmaximalizálás helyett a közös megvalósítás érdekét viszi tovább, és rugalmas teret biztosít a szociálisan érzékeny embereknek tervük megvalósításához. Egy ilyen szervezet nem a tőkén alapszik, hanem a hozzáadott értékek kollektív megvalósítására helyezi a hangsúlyt. Elsősorban művészek és kollektív műhelyek használják. Ezt, a rendszerváltás előttről megmaradt formát próbáljuk újraértelmezni, hiszen a modern városi életformának egyre fontosabb részei azok a sejtek és kisközösségek, amik ebbe a formába rendeződve hosszútávon is életképesek maradhatnak.

kantaaa

A Kantaa tagjaival legközelebb kedden a Kerékpárosklub Bringával Boltba utcai fotókiállítással egybekötött sajtótájékoztatóján találkozhattok. Ez pedig a srácok honlapja.

Fotók: Cyclechic.hu, Dévényi Zoltán, Kantaa

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥