Nyíllal jelöltük a hamarosan nyíló új, barátságosan izgalmasan romantikus kerthelyiség bejáratát, ami a Wesselényi utcai Garzon kihelyezett tagozataként fog működni hamarosan.

Ez pedig azért nagyszerű dolog, mert a Mikszáth Kálmán tér már önmagában is egy kis ékszerdoboz Budapest vérkeringésében, ami egy csendesebb, elmélyüléspártibb alternatívát képes nyújtani a Kazinczy-Gozsdu tengely rajzásával szemben – és ha már beengedtek minket fényképezőgéppel, akkor meg is mutatjuk a héten lezajlott előkészületeket a belső udvarban, aminek amúgy óriási előnye, hogy ugyan tűzfalak szegélyezik, de zöldből is akad benne bőségesen:

Az állványok, forrasztópákák és vasdarabok persze eltűnnek majd, és székek jönnek a helyükbe, meg vetítővászon és izgalmas kültéri tárgyak.

Amit megtudtunk még a hivatalosan június 14-én pénteken nyitó (de a most zajló Főzdefesztbe már bekapcsolódó) Garzonkertről, az az, hogy egy ún. cluster hely részeként fog működni, vagyis több különböző műfajú szervezet fogott össze, hogy egyesítsék erőiket. Így mostantól együtt fognak működni egyrészt a szomszédos Lumen Caféval, másrészt egy design-art-stúdiót is kialakítanak a kertet övező épületben, ami átutazó művészeket fogad be a világ különböző pontjairól, a harmadik változó az egyenletben pedig a Gepárd és Űrhajó nevű étterem, ami egy grillteraszt hoz majd ide.

Így négyen kapaszkodnak tehát össze, és ilyen vendéglátóipari-kulturális kooperációról a kert üzemeltetői sem hallottak még hazai viszonylatban, úgyhogy talán kijelenthetjük, hogy ez az első ilyen nem csak Budapesten, de Magyarországon is (írjatok nekünk, ha nem így van). Arra kértek minket, hogy minden poént ne lőjünk le, de azért megvillantjuk, milyen dizájnmegoldások várnak majd a belső térben:

Végül egy fontos bónusz infó neonomádoknak: megtudtuk, hogy a helyben pörkölt kávéval, kézműves sörökkel és kistermelői borokkal már egyébként is vonzó Lumen hamarosan egy olyan napelemes ponyvát épít ki az utcafrontra, amiből áramot lehet leszívni a laptopunkra, úgyhogy itt még környezettudatosan is tudunk dolgozni majd.

(Fotók: Unger András / Urbanplayer)