Az ember, aki bőszen dokumentálja Budapest street art művészetét

Már nem nagyon tudom felidézni, hogyan találtam rá daradar, vagyis Darányi András instagramjára, de az hamar világossá vált, hogy ilyen elkötelezettséggel még senki nem kezdte el rögzíteni a pesti utcák fontos kordokumentumait, a street artokat. Stencilek, stickerek, festékfröccsök, üzenetek, kinyilatkoztatások – van minden a négyzetes fotói között, de hogy miért csinálja mindezt, arról már inkább megkérdeztük.

– Ki vagy, mit lehet tudni rólad, és miért döntöttél úgy, hogy elkezded dokumentálni a budapesti street artokat?

– Nagyon egyszerű, pragmatikus okból, de ehhez egy picit vissza kell ugrani az időben. A méltán nagyhírű Kitchen Budapest kommunikációs ügyeit terelgettem az elmúlt néhány évben, azonban a KIBU a Ráday utcában van, ami kocsival gyakorlatilag megközelíthetetlen, vagy csak szörnyű szenvedések árán. Ezért elhatároztam, hogy átszokom a BKV-gyaloglás kombóra, de mivel utálom az egyhangúságot, mindig más utat választottam, és ha már így történt, elkezdtem fényképezni a tageket, matricákat, fújásokat. Nagyon megszerettem ezt, olyannyira, hogy egy idő után már direkt korábban indultam munkába, hogy minden reggel legyen plusz fél órácskám csalinkázni a városban és új cuccokat keresgélni. Így a dögunalmas hétköznap reggel helyett vadászatnak tűnik a munkába járás.

Lehet izgulni, hogy megvan-e még másnap a villamosról kinézett friss fújás. Ez a legnagyobb adrenalinfröccs: megtalálni egy-egy műalkotást (hiszen azokról beszélünk!), és megfékezni a mulandóságát. De nem ám a birtoklás igényével, hanem egy egyszerű iPhone-nal leszívni az “életerejét”, kizárólag azért, hogy látható legyen a nyilvánosság számára. Az egyedi alkotás persze elenyészik, de a blogon keresztül él tovább. Qrvajó érzés. Bárhol hajlandó vagyok leszállni a buszról, villamosról, ha meglátok egy-egy jó graffitit.

– Sokszor megszólítanak, mert nem értik, miért fényképezek mocskos falakat, meg táblák hátulját. Ilyenkor érdekes beszélgetések kezdődnek. Egyszer egy bácsi látta, hogy fényképezek, odajött, kérdezte, hogy én tettem-e fel a matricát. Mondtam, hogy én csak dokumentálok egy blogra, kicsit értetlenkedve válaszolt: “De ennek így mi értelme van?”

– Mikor lépi meg az ingerküszöbödet egy-egy utcai mű? Vagy nem játszol esztétát, és mindent megörökítesz, ami eléd kerül?

– De, kifejezetten esztétizálok vagy inkább egy nehezen megmagyarázható, fellengzősen “kurátori szemlélettel” válogatok, csak az általam jónak ítélet cuccokat teszem fel. Igénytelen, mocsokszar tagek nem érdekelnek. Még abban is esztétizálok, hogy a képre instagram filtert teszek, ami ugyan átalakítja az eredeti színeket, ugyanakkor kiemeli a lényeget.

– Top 10 kedvenc alkotás, amit eddig lefényképeztél?

– Köszi, ez jó nehéz. Az idő rövidsége miatt ezek, de még órákig tudnám rendezgetni őket (a sorrend fordított, a legvégén jönnek a legjobbak):

Mégegyszer, a keretes szerkezet nevében: daradar instagramja itt található.