keresés menü

A Gozsduban kap lángra a Nagy Sörforradalom?

Ki gondolta volna, hogy a kézműves sörök reneszánszának a Főzdefeszt csak az előcsarnoka lesz? Persze már az is nagy áttörés, hogy évente egyszer-kétszer olyan kisfőzdék különleges itókáit kóstolhatjuk végig, amikről egyébként az életben nem is hallanánk. De hogy ezt most már nem egy-két nap alatt kell teljesítenünk, mert – kisebb vagy nagyobb választékban – néhány helyen az év minden napján metaláljuk ezeket a sörkülönlegességeket, bizonyítja, hogy gyors léptekkel haladunk a címben említett jelentőségteljes piaci jelenség felé.

De az igazi tetézése mindennek csak most következett be, hiszen azok, akik a Főzdefeszttel az egészet elindították, nyitottak egy helyet, ahol csakis saját válogatású kézműves sörök sorakoznak az itallapon, méghozzá mindig megújuló kínálatban.

Bart Dániel, a Folyékony Kenyér blog szerzője és Kósa Kolos a Gozsdu udvari Léhűtővel egy olyan kocsmával gyarapították a hetedik kerület sűrű éjszakai életét, ahol kvázi minden nap Főzdefeszt van. A dobozos sörhöz szokott közönség már beléptekor hatalmas horizonttáguláson esik át, amikor meglátja a sörtörténeti címkékkel kirakott pultot, és az állandó újdonságok, illetve különleges ízek még a kevésbé sörös vendégek kíváncsiságát is felcsigázzák.

Itt van például a már névre is izgalmas, főleg a bátrabbakat célzó Brutal Bitter, ami egy amarillóval hidegkomlózott, 8,2%-os India Pale Ale a Legenda Sörfőzdéből, a hölgyeknek pedig például az édeskés és nem annyira ütős Stari Szilva (3,3%, 760 forint). Egyszerre hat csapról folynak a magyar sörök (Keserű Méz, Köleses Sör, Kárpi Búza), melyek ára 500 és 760 forint között mozog, míg az üvegesek között a legdrágább az 1200 forintos BrewDog Punk.

Ami a kialakítást illeti, a Léhűtő teljesen jól illik a környék vonalába, senki nem fogja úgy érezni, hogy megtörik az összhang, amikor a Castróból elindul, hogy végigjárva a köztes helyeket, a Mikában várja be a hajnalt. Annak ellenére, hogy szuterén, nagyon vidám benyomást kelt a színes székekkel és a már említett pulttal, amin a régi címkéket hosszasan el lehet – sőt kell! – nézegetni.

Az volt a célunk, hogy az urbánus modernizmus elvont eleganciáját összehangoljuk a sörözés és a vendéglátás némileg vaskosabb, életszínűbb világával” – meséli Bart Dani. „Én csináltam a pultdizájnt a Sörcikkgyűjtő klub anyagából, a padló és a falak csíkozása pedig Bonta Gáspár belsőépítész ötlete volt.”

Ráadásul ezzel nem fejeződött be a Főzdefeszt-páros áldásos munkája, ugyanis most hétvégén nyílik a Tűzoltó utcában a város első kézműves romkocsmája, az Élesztő – de minderről később.

Urbanplayer

Tűz tartalom 🔥