Hogyan szólna Budapest, London, Párizs, Rotterdam és Bécs víztükre, ha zene lenne?

A víz és a város kapcsolata rengeteg művésznek, építésznek, városfejlesztőnek és vízimentőnek adott már alkalmat a tűnődésre, de valószínűleg eddig egyikőjüknek sem jutott az eszébe, hogy ezt a különös feszültségtől, ellentéttől és mégis évszázadok óta jól működő szimbiózistól izgalmas jelenséget lefordítsa zenére. Erre elsőként a MOME grafika szakán végzett, de a zenében is régóta otthonosan mozgó Gryllus Ábris vállalkozott Syntonyms című diplomamunkájával, ami a Mome Laboratory gondozásában épp most turnézik Európában.

A médiaművészet, az építészet, a design, a grafika és a zene legkülönbözőbb aspektusait összefonó alkotás ugyanis feltérképezi, hogy szólna Budapest, London, Párizs, Rotterdam és Bécs víztükre, ha zene lenne. Kiindulópontja, a víz és a város kapcsolata ellentétpárként jelenik meg, mint a legősibb, illetve a legújabb természeti jelenség. De a Syntonyms esetében itt nem romantizáló eszmefuttatásokra vagy mélyenszántó filozofálásra kell gondolni, pusztán egy a világban régóta jelen lévő helyzet roppant szokatlan, mégis annál érzékletesebb megragadására.

“Elmentem hat olyan európai városba, ami folyóparton van, és megnéztem, hogy mely épületek tükröződnek a víz felszínén. Rengeteg fotót készítettem, amiből kialakult egy komplex adathalmaz: ezeket az adatokat dolgoztam át úgy, hogy valamennyi épületet lefordítottam parametrizált hangokká. Vagyis a téri paraméterekből hangi paraméterek lettek, az épületmagasságból hangerő, az alapterületből hangmagasság, az elhelyezkedésből hanghossz.”

Az átdolgozott vízparti látképek amolyan kottákként jelennek meg tehát, s ezek játszhatóak le egy interaktív hangszeren: egy asztalon, benne hat teljesen absztrahált térképpel, amiken egy pálcát kell végighúzni, hogy megszólaljanak, és a térből zene szülessen. A hangra lefordított épületeken kedvünkre zenélhetünk, mintha egyik tetejéről a másikra ugrálnánk, így komponálva meg a saját dallamunkat.

Az installáció része ezen kívül hat kép, ami a városok konkrét építészeti rétegét ábrázolja, illetve egy könyv, ami az egész átírási folyamatot és az összes épületet katalogizálva tartalmazza.

“Amikor felmerült, hogy a Syntonyms ki lesz állítva a Terminálban, rájöttünk, hogy kell valami, ami az egészet keretbe foglalja, és ahol a megfelelő akusztikai- és fényviszonyok segítik a befogadást. Erre a feladatra kértük fel Reich Wandát és Varga Noémit, akik terveztek köré egy nagy fekete ballont. Az installáció nagyon szigorú, egyenes, vonalait jól egészíti ki ez az organikus, mégis szintén parametrizált forma, és ezzel nagyon jól illik az alkotás ellentétpárokra épülő koncepciójába.”

A fekete ballon két részre van osztva: az előtérben áll az asztal, valamint itt láthatunk egy kivetített videót is egy nagyon lassan folyó vízfelületről, ami olyannyira ki van keményítve és le van lassítva, hogy teljesen absztrakttá válik, miközben a kontraszt erősödésével, illetve gyengülésével reagál a hangokra. Itt még nem sokat kapiskálhatunk arról, hogy miről is van szó, de ha hagyunk magunknak némi időt, érzelmi síkon már elkezdhetünk valamiféle viszonyt kialakítani a látottakkal és hallottakkal. Mindez azonban akkor világosodik meg előttünk, ha hátra megyünk, és meglátjuk a hat képet a hat városról, valamint elmerülünk a magyarázatként szolgáló könyvben.

“A téma akkor kezdett el foglalkoztatni, amikor Rotterdamban voltam erasmuson. A városban nagyon erősen jelen van a víz, hiszen Európa legnagyobb kikötővárosa, mindemellett, mivel lebombázták, teljesen újépítésű, csupa acél és üveg. Ettől még jobban kirajzolódott előttem ez az ellentét, és rengeteg asszociációt indított el. Aztán amikor megcsináltam az adatgyűjtést, kialakítottam a rendszert, és először kirendereltem a zenét, ugyanolyan friss füllel hallgattam az eredményt, mint bárki, aki most belép a fekete ballonba. Számomra is meglepetés volt.”

És ami a formát illeti, az is munka közben alakult az egyre bontakozó tartalomhoz. “Gyakran előfordul velem, hogy dolgozom valamin, és akkor érzem jónak, ha az egyik dolog egyértelműen hozza be a másikat. Felteszek tömérdek kérdést, és ha nem tudok rá válaszolni, akkor az vagy nem oda vonatkozik, vagy rosszul tettem fel, de ha tudom, hogy a kérdés fontos és jó, akkor abból, amit tartalmilag megalapoztam, konkrétan tudok válaszolni, formailag és strukturálisan egyaránt.”

Tapasztalatai alapján egyébként teljesen változó, hogy ki mennyit időt tölt el a ballonban, de mivel nagyon “nyakatekert”, annyi biztos, hogy érdemes elidőzni benne, hogy feltáruljon előttünk teljes egészében. Ráadásul a hangok, a fényviszonyok és a tér eleve meditatív állapotot idéznek elő. “A Terminálba elég sokszor elmentem, mert én is kíváncsi voltam, hogy hogyan reagálnak rá az emberek. Volt, aki azt se tudta, hogy mit csináljon a pálcával, pedig ki volt írva, elkezdett vele hadonászni, és amikor nem történt senki, kiment. De volt, hogy amikor este bementem lekapcsolni az egészet, még voltak bent, előrehozták a könyvet, és egyenként játszották le az összes épületet. Amikor odaértem, már csak pár volt hátra, és mondták, hogy végig akarják csinálni, pedig akkor már több órája bent voltak.”