A nyilvános kék nyomós kutak halálra ítélése a társadalmi elitizmus egyik legfájóbb jele – legalábbis ami a nyarakat illeti. Mert nem mindenki engedheti meg magának, hogy a hétvégékre lehúzzon a tópartra, de a városban rekedés ínséges pillanatait gyermekkorunkban még legalább ezek a virító, utcasarki mennyországok enyhítették. Hol vannak már azok a szép napok, amikor a Balatontól távol is fel lehetett frissülni? Sehol. De az Omszki-tó partján, ha nem is ingyen, de egy vidéki kiruccanásnál bizonyosan sokkal olcsóbban még vigaszt találhat az ember. És itt még a pofáraesés is móka!

Mert ez maga a magyarországi wakeboard-paradicsom, mindössze 20 perc autóútra vagy 25 perces HÉV-utazásra Budakalászig a belvárostól, ahol – nem mondom, hogy potom, de nem is csillagászati összegnek megfelelő – 4000 forintért nemcsak egy órányi wakeboard-oktatást, hanem egy egésznapi nyaralást is megvásárolhat az ember. És bár sokan azt gondolják, hogy ez egy drága és bennfentes sport, ahol soha nem lehetsz elég menő, hacsak nem lógnak ki a húszezresek a neonszínű boardshortodból, ez a tévhit hamar elpárolog a napon.

Elég csak elmenni egy tanulóórára, anélkül, hogy valaha csúszott volna az ember akár vizen, akár havon, és meglátja, hogy nem ciki extra bénának, csórónak és úgy általában oda nem illőnek lenni –  amennyiben van benne kitartás, ami elengedhetetlen hozzátartozója ennek a sportnak.

Fotó: Facebook

Bár soha nem érdekelt olyan sportág, ami egy súlyzónál vagy bordásfalnál bonyolultabb technikát igényel, a pusztán a kíváncsiság hajtotta első próbálkozás után nyilvánvalóvá vált, hogy itt addig nem nyugodhatok, amíg nem teljesítem azt, amit a víz, a kötél és a deszka megkíván tőlem.

Sajnos ez körülbelül 15 indulás után sem sikerült, mégis nem mindennapi élmény volt az a koncentráció, technikai kihívás és az elemekkel létesített interakció, amiről ez a sport szól. Arról nem is beszélve, hogy bár összesen másfél percet tölthettem a deszkán, olyan nyak-, tarkó- és még ki tudja, milyen izmaimban éreztem másnap izomlázat, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam. Mint ahogy az is teljesen új és meglepő információ, hogy a népsűrűséghez mérten világelsők vagyunk a kábelpályák számát tekintve.

Kersák Péter aka Snoopy, oktató és többszörös hazai wakeboard-bajnok szerint jó 10 éve lehet magyarországi wakeboard-kultúráról beszélni, de 5-6 éve kezdett el igazán népszerűvé válni és úgymond demokratizálódni a sport. “Az első magyar nevek már egy évtizede megjelentek a világbajnokságokon, és azóta csak egyre nyitottabbá válik a wakeboard az emberek számára. Ebben Omszk már csak azért is nagy szerepet játszik, mert nagyon közel van Budapesthez. Ezen kívül mi folyamatosan törekszünk arra, hogy minél nagyobb közönséget elérjünk, többek közt a tanuló óráinkkal, amihez felszerelés és oktatás is jár, és a gyerektáborokkal, amiken évről évre többen vesznek részt.”

http://vimeo.com/45981350

Sőt, itthon elsőként ma már olyan hátrányos helyzetűek számára is megnyitották a sportot, mint a kerekesszékesek, akik egy speciális székben ülve mehetnek végig a pályán. Ha pedig valaki igazán rákattan a wakeboardra, és képes egyszerre kicsengetni egy nagyobb összeget a szezonbérletre, egy napja átlagosan 1700 forintra fog kijönni tavasztól egészen őszig, ami nagyjából annyi, mint egy aerobic óra egy pesti szuterénben.