keresés menü

Újabb díjat húzott be a budapesti Minusplus építészstúdió

Ezzel a diadallal pedig megismételték a tavaly év végén, a MOME Campus építészeti tervpályázatán elért sikert. (A Minusplusról a ma már BRKLYN-ként üzemelő egykori Kocka nevű bulinegyedbeli szórakozóhely építménye kapcsán is áradoztunk már egy sort.) Az újabb díjazott pályázatról azt írják, hogy az egy több éves kutatómunka eredményeit igazolta vissza ismét. A kutatás indulásakor ugyanis azt a célt tűzte ki maga elé az iroda, hogy a hazai felsőoktatási intézmények számára megmutassa az átalakulás útját az ezt elősegítő építészeti megoldásokkal.

A Semmelweis Egyetem számára készített tervpályázat a kiadott program és a meglévő épületstruktúra szintézisén, valamint a funkcionális igények kielégítésén túl olyan új terekkel gazdagítaná a XIX. századi struktúrájú épületegyüttest, amik képesek választ adni a felsőoktatási intézmények kortárs kihívásaira.

A tervezett bővítés flexibilis és közösségre hangolt környezeteket hoz létre, a meglévő épületegyüttesben jelenleg háttérbe szorított hallgatói terek pótlása kiemelt cél volt.

Az új épületrész és a leendő hallgatói közösségi élet szíve egy új átrium, ami szellős, világos terével kapcsolatot, kommunikációt teremt az épület szintjei között.

Fontos szerepe van a külső és a belső terek összekötésének, a közöttük létrehozható átmenetek megteremtésének is. A bővítés által körülzárt udvar aktiválása ugyanannyira fontos volt, mint az emeleti szintek számára is megadni a külső térrel való kapcsolatot.

De hogy kicsit kilépjünk a hivatalos sajtóközlemény-nyelvezetből, mondjuk simán csak azt: kurvajól néz ki, annyira, hogy még a megboldogult Steve Jobs is könnyen azt hinné róla, létrejött egy Apple-kisközpont a magyar fővárosban, aminek tervezésére nem is emlékszik. Még a legmenőbb dizájnhosztelek is csak lesütött szemmel oldalognának el mellette.

És akkor mindezt ünnepeljük meg egy látványos giffel!