keresés menü

Sneakersugárút lesz az Andrássyból?! Megnyílt a Dorko zászlóshajóüzlete

Aligha mondunk újat azzal, hogy a főváros, és úgy általában Magyarország botrányosan rosszul teljesít a megszokottnál izgalmasabb cipők piacán. Ennek az állapotnak a megváltoztatására tett célirányos törekvések mindössze pár éve bimbóznak itthon, a rügyezés legújabb állomásaként pedig most a Dorko lépett bele flagship store-jával a március derekába szalagátvágással, pezsgővel, és az éppen aktuálisan legszebb ruhájukba öltözött meghívottakkal.

Az Andrássy út 33. szám alatt viszont nem csak a villódzó tévéképernyőkkel és színházias leplekkel dekorált üzletet lehetett befogadni a látómezőbe, de a magyar brand saját tavaszi / nyári friss modellje is most debütált, a Dorko Xpression, aminek sajátossága, hogy

cserélhető tépőzárait mindenki saját maga tervezheti meg.

A különböző végeredmények így néznek vissza a tulajdonosra, mármint fordítva, mert a cipőtulajdonos ugye a cipő orrát látja fent.

dorko-008

dorko-004

Hoppá, és csak nem Marge is egy ilyen lépőben énekelt bele a fülekbe? De:

dorko-006

A Dorko egyébként két és fél évvel ezelőtt indult, kollekcióin mindig kizárólag hazai tervezők és művészek dolgoznak, úgy mint Weiler Péter, Bercsényi Balázs, Fehér Balázs, Koby, Rajnai Péter vagy Balogh Luca.

És nem akarnak kicsit álmodni: azt mondják, céljuk, hogy az első olyan magyar márkává váljanak, ami külföldön is bombasikereket ér el. Lehet, hogy idén januárban már ennek az előszellője volt, hogy a legnagyobb brandek mellett ők is kint voltak a berlini Brighton, ami az egyik legfontosabb kiállítás a márkák életében. Szépen csorogni is kezdtek a megrendelések Spanyolországból, Franciaországból, Olaszországból, de a tengerentúlról is, mint például Dubaiból és az Amerikai Egyesült Államokból.

dorko-007

De bizniszelnek a cipőkön túl egyebekkel is, sőt, egyáltalán nem csak a harsány vonalon vannak rajta, itt van a webshopból például három szintén a márka által gyártott produkt, amit még mi is felrántanánk:

Magában a boltban pedig találunk még egyéb márkafrontokról is termékeket:

További ismerkedés gyanánt erre tessék.