Le Sapeurs – így hívják magukat, és rettenetesen büszkék arra, amit mutatnak magukról. Kongóiak, és még a gyarmati korra visszavezetve datálják szenvedélyes elkötelezettségüket a jóvágású ruhadarabok iránt, hiszen nem volt nehéz beleszeretni a franciák szofisztikáltságába – létre is jött a hetvenes években a Société des Ambianceurs et des Personnes Élégantes, vagyis az Ízlésformálók és Elegáns Emberek Társasága (innen a fenti elnevezés), ami ma már nem csak egyszerű divatmánia, hanem büszkeségi kérdés is, afféle függetlenségi kinyilatkoztatás.

Selyemzsebkendők, tweedzakók, dizájnerbuggyosnadrágok, makulátlan cipők – egészen szürreális látni azt, ahogy ezek kiemelkednek a fekete kontinsens (és egyben a világ) egyik legszegényebb országának piszkos utcáiból, miközben viselőik úgy tekintenek viseletükre, mint egy művészi kifejezésmódra. Merthogy úriembernek lenni művészet. Ennek viszont súlyos ára van: van olyan sapeur, aki nyolc hónapig keményen dolgozik csak azért, hogy egyetlen elegáns ruhaszettet megvásárolhasson – amiből harminc van neki összesen, nehogy egy hónapon belül kétszer is fel kelljen vennie ugyanazt. Viszont egy szűk szobában lakik a szülei házában, egy matracon.

A szubkultúrát alapvetően ignorálja a világ divatsajtója, mégsem marad utórezgés nélkül: Beyoncé nagyon szerethető húga, Solange például megvillantotta őket ebben a videóban, de a belga Alexandre Van Enst alábbi fotói is többet mondanak bármennyi szónál. A képek Kinshasában, az ország fővárosában készültek és az egyik helyi sapeur-kollektívát örökítik meg.

(Fotók: Alexandre Van Enst)