Van legalább egy ruhadarab a szekrényedben, amit valamelyik plázás ruhaüzletben vásároltál, de aztán egyszer sem hordtad? Több ilyen is van? Esetleg hordod az összeset, de ez az összes akkora mennyiséget jelent, hogy néha felmerül benned, hogy ez azért már kurvára túlzás?

Nyugi a tuti, mert nem vagy egyedül.

A fogyasztási javaknak ez a piaca gyorsabban pörög, mint az egész gazdaság. Ez persze nem jelenti azt, hogy jó az, hogy ennyit vásárolunk.

“A nagymamámnak egyetlen blúza volt a gardróbban. Az anyámnak három. A lányom generációjának ötven. Aminek a 48 százalékát nem viselik” – mondta egyszer Jack Ma, a híres kínai mindenrendelős online piac, az Alibaba ügyezetője.

Súlyos számokat mond a statisztika is:

A Marketline nevű, üzleti-gazdasági információk feldolgozásával foglalkozó vállalat szerint a ruházati ipar globálisan 4,78 százalékkal nőtt 2011 óta. A piac, ami idén várhatóan 1,4 billió dollárnyi árut fog értékesíteni (csak hogy kitapintsuk ennek elmebeteg nagyságát, a billió ezermilliárdot jelent, vagy ha úgy tetszik, milliószor milliót, vagyis az előző szám 375 ezer milliárd forintot jelent – ez az idei magyarországi költségvetés húszszorosa), ráadásul tovább fog dagadni,

a következő három évben közel 6 százalékkal fog nőni. Évente.

Ja, és helló, 2020-ig világszerte újabb 67 ezer milliárd forinttal fog nőni az eladás. Vagyis több mint 442 ezer milliárd forintra. Ennyiből tízmillió Ferrarit lehetne venni. Tízmilliót!

2011 óta tehát hatvan százalékkal forróbb a bevétel a ruhaláncoknál, vagyis

másfélszer több zsét hagyunk ott a Zara, a H&M, a Pull & Bear meg a többiek kasszájában, mint akár csak hat éve.

Tehát nem, sajnos nem vagyunk kivételek a néha alig hordott göncökkel telegyömöszölt szekrényeinkkel, mások is ezt csinálják – sajnos. Sajnos, mert ez nem ment fel az alól, hogy egy olyan iparág zsebébe tömjük a jövedelmünket, ami egyébként gyakran embertelen (állati?) körülmények között, éhbérért gyártatja futószalagjain a ruhákat, amiket aztán mi felveszünk.

Bemész a plázába, megveszed a pólót, de tudod, milyen nyomasztó helyről érkezik oda?

A válasz a címben foglalt kérdésre? Meglehetősen. A fast fashion erről szól: olcsón kapunk jól szabott, kellemes esésű ruhadarabokat, néha már az amúgy sem magas alapárat is megakciózva, miközben az aktuális fashion daysen is nagyon hasonló cuccokban vonulnak a modellek. Hiszen azokról lettek koppintva. Villámgyorsan.

Csak hogy számszerűsítsük is: a Zara képes arra, hogy az új dizájn kitalálásától az összes boltba eljuttatásig két hét alatt megalkosson egy új ruhát.

A tempó annyira brutális, hogy egyes iparági szakértők szerint már nem is négy évszakos trendváltásokról beszélhetünk, hanem 52 mikroidényről.

A H&M pedig csak tavaly 427 új boltot nyitott világszerte. Vagyis naponta átlagosan 1,17 darabot. 62 különböző országban 160 ezernél is több embert foglalkoztatnak (sőt, nemrég egy reklámfilmhez még Wes Andersont is foglalkoztatták). És nem tervezik, hogy leálljanak, ahogy a többi versenytárs sem: a Zara ez év végéig félezer új boltot tervez tágra nyitni.

Utóbbi lánc vezetője, Amancio Ortega a világ negyedik leggazdagabb embere.

Mi pedig, úgy néz ki egyelőre, hogy fogyasztunk tovább. Kérdés, hogy kinél hagyjuk inkább a pénzünket: az ismert nevű plázás megastore-oknál, vagy a sokkal személyesebb dizájnbutikokban, ahol viszont kevesebb göncöt tudunk megvenni ugyanannyiért?

(via Fee)