keresés menü

Előkerült egy videó, amin Drake egy 17 éves lányt tapogat a színpadon

Köszönhetően a Surviving R. Kelly című, frissen megjelent tényfeltáró film körüli felhajtásnak, ami az R&B énekes nőkkel folytatott szexuális zaklatásos sztorijait taglalja, ismét maxi fokozaton lángol a diskurzus a szórakoztatóipari szakmán belüli, főként nőket érintő visszaélésekről.

Ebben a légkörben rakott ki egy Twitterező egy még 2010-ben levideózott esetet, amiben a nagyon is aktuális popikon, Drake egy éppen csak nagykorú lánnyal viselkedik úgy a színpadon, hogy:

Amikor megkérdezi a lánytól a korát, és ő válaszol, a rapperénekes vidáman úgy reagál:

“Nem mehetek még börtönbe, haver! Eleve, hogy nézhetsz ki így? Szexi, meg minden…”

Drake kapcsán nem először merülnek fel minimum érdekes kérdések a nőkkel folytatott viszonyait illetően, például amikor az akkor alig 16 éves modellel, Bella Harrisszel ment el vacsorázni, vagy amikor fény derült a Stranger Things sztárjával, a 14 éves Millie Bobby Brownnal folytatott nagyon közeli barátságára.

Lehet, hogy a nyaka körül szoruló hurok miatt szólt ki amolyan marketingfogás jelleggel egy 2017-es koncertjén a közönség egyik tagjának, hogy hagyja abba a lányok seggének fogdosását, mert különben szétbassza?