keresés menü

A JÄGERMEISTER PIACRA DOBJA “BEST NIGHTS” UTCAI RUHAKOLLEKCIÓJÁT “BLOODY OSIRIS” ÉS DZSÚDLÓ EGYÜTTMŰKÖDÉSÉVEL

BEST NIGHTS” név alatt a Jägermeister piacra dobja az első nemzetközi ruhakollekcióját Magyarországon és további 21 országban. A BEST NIGHTS kampányban a New York-i stylist, Bloody Osiris és számos más híresség is közreműködik, köztük AKCMisi; Dzsúdló; Manuel; Regán Lili; Rudolf Mona és a Szeresd a Trashem Bébi.

A kampányhoz örömmel csatlakoztak, az egyedi, stílusos öltözködés mindannyiuk számára kiemelten fontos.

„Szeretem, amikor a streetwear valami egészen különleges kezdeményezéssel párosul. Éppen ezért megtisztelő, hogy engem is beválogattak egy ilyen exkluzív, limitált létszámú kampányba és jó érzés a magyar trap zenét képviselni ebben a projektben.”

– fogalmazott AKC Misi.

Regán Lili számára is izgalmas projekt a BEST NIGHTS:

„Ez a projekt teljesen passzol a stílusomhoz és tetszik, hogy ebben is kipróbálhatom magam a Jägermeisterrel karöltve, és izgatottan várom, hogy kezdjünk, az élményeimet megoszthassam!”

A fiatal, lendületes, Szeresd a Trashem csapat is a stílus elkötelezettje:

“Szeretjük az egyediség és a vagányság párosulását. Már csupán azzal is ki lehet tűnni a tömegből, ha nem sűrűn találkozol a saját szetteddel az utcán. Mi a cipők megszállottjai vagyunk, de ha valamilyen ruhadarab egyedi, könnyen függővé tesz minket!”

Dzsúdló is ad a megjelenésére – a cipő nála is kiemelt helyen van.

”Szerintem kifejezetten cool kezdeményezés a BEST NIGHTS. Üdítő, hogy egy márka követi a mostani trendeket, és olyan újítással jelentkezik, amelyek könnyen be tudnak illeszkedni a hétköznapi viseletünkbe is. Én az utóbbi időben jobban rácsúsztam a sneaker hype-ra, többek között azért, mert karantén alatt kicsit feleslegesnek éreztem mást vásárolni, a cipőket meg úgyis túlságosan féltem, hogy folyamatosan azokban szaladgáljak. Megtisztelőnek érzem, hogy egy ilyen kaliberű nemzetközi projekt részese lehetek!”

A kampány magyar piaci megvalósításában a Jägermeister együttműködik a Footshop Budapest-tel is.

„A streetwear egy őszinte önkifejezési forma, amely eredendően az esztétikáról, a közösségről és az emberi történetekről szól. Ennek tükrében a cél nálunk is mindig az volt, hogy olyan minőségi tartalmakat generáljunk, aminek van mondanivalója, gondolatébresztő és mindenki számára elérhető.

A művészet, a divat vagy éppen a zene mind a kommunikációnk eszközei. Önkifejezési formák. Az intelligencia és az önálló gondolkodás hanyatlásának korában szeretnénk ismét értéket teremteni, és ízlést formálni. Ezért is gondoljuk, hogy a BEST NIGHTS kollekció nem mindennapi.

Ez egy nagymultú cég üzenete, amely ezúttal a fiatalabb generációkat szólítja meg az általuk egyik jelenleg legkedveltebb csatornán keresztül, amely a divat. Ez nem egy szokványos kollekció. Ez egy válogatott, profi csapat munkájának a gyümölcse. Ez a gyümölcs pedig olyan “véleményvezérek” segítségével jut el a közönséghez, akik az élet különböző területein folyamatosan egyedi és maradandó dolgokat alkotnak. Nekünk az egész projektben a Jägermeister hozzáállása tetszett a legjobban, ezért is mondtunk egyből igent a közös munkára.

Végtelenül tiszteljük az olyan márkákat, akik nyitnak a saját komfortzónájukon kívül eső követők felé, és nem félnek számunkra alapvetően ismeretlen vizekre evezni, új csatornákkal kísérletezni.”

– foglalta össze Bornemissza Márk, a Footshop brand managere az együttműködés hátterét. 

A BEST NIGHTS kollekció tizenkét exkluzív utcai ruhadarabban ötvözi a Jägermeister márka elemeit, a városi streetstyle-t és az éjszakai élet-stílust. Minden darab tartalmazza a németországi Wolfenbüttelben található Jägermeister központ koordinátáit, amelyek egyedülálló és összetéveszthetetlen szimbólumként kapcsolódnak a márkához.

A gyártás szempontjából a Jägermeister a kiváló minőségű anyagokat helyezte előtérbe: a szövet 100%-ban organikus pamutból készült, Organic Cotton Standard (OCS) tanúsítvánnyal rendelkezik, és mindegyik darabot az EU-ban gyártanak. Ezenkívül egy speciális funkcióval ellátott, úgynevezett „álcázó póló” is kiegészíti a modern BEST NIGHTS kollekciót, és ráadásul még interaktív élményt is nyújt: egy Instagram AR szűrővel rejtett elemeket fedezhetünk fel a poló grafikájában.

Az exkluzív darabok az utcai ruházat és a márka közösségét célozzák meg világszerte. A kollekció minden egyes eleme hangsúlyozza a barátokkal töltött legjobb éjszakák jelentőségét. Annak ellenére, hogy ezek az éjszakák jelenleg másképp néznek ki a globális koronavírus-járvány miatt, a Jägermeister optimista marad, és bízik abban, hogy hamarosan újra együtt élvezhetjük a legjobb éjszakáinkat.

Ezen felül a Jägermeister megrendelésenként egy eurót ad a United We Stream nemzetközi kulturális platformnak és streaming közösségnek, amely elkötelezett a klubkultúra támogatása iránt a világméretű válság idején is.

Távol, de együtt – a BEST NIGHTS kollekció összeköt

A BEST NIGHTS nemzetközi kampányában több meghatározó nemzetközi divat ikon is közreműködik. Köztük a modell és tervező Lisa Anckarman (Svédország), a rapper és divatfanatikus Dalibor Stofan, más néven DALYB (Szlovákia), a blogger és cipőszakértő Christopher Blumenthal (Németország), valamint a föld „valószínűleg legidősebb utcai ruházati tehetsége”, Alojz Abram a.k.a. Gramps (Németország).

A jelenlegi koronavírus-járvány miatt a nemzetközi tehetségek nemcsak a kollekció modelljei, hanem saját kampány-anyagokat is készítenek. A forgatásokhoz a Jägermeister minden modellnek egy speciális kamera készletet küldött. A felkért művészek így ötvözik a BEST NIGHTS darabokat a saját egyedi stílusukkal, az anyagok a nemzetközi kampány részeként lesznek majd láthatók mind a Jägermeister, mind a művészek közösségi média csatornáin.

A kollekció limitált darabjai 2021. Január 31-től lesznek elérhetők a www.bestnights.com oldalon Magyarországon, és 21 másik országban Európában, Észak-Amerikában, Dél-Afrikában és Ázsiában (Taiwan).

A BEST NIGHTS kollekciót és a hozzá kapcsolódó kampányt a la red Berlin német ügynökséggel együttműködve fejlesztették ki.