keresés menü

És akkor megérintettem Rihannát a franciaágyamon! Jönnek a virtuálisvalóság-koncertek

A NextVR nevű cég már egy ideje teszteli sporteseményeken a 360 fokban körbetekintő, közel ötvenmillió forint értékű kamerasetupját, aminek révén akár a saját lakásában is bárki úgy érezheti, hogy ott van a helyszín sűrűjében. Most továbblépnek: összepartnerkedtek a világ egyik legnagyobb koncertszervező cégével, a Live Nationnel, hogy a technológiát elvigyék a legnagyobb gigekre. (Nincsenek amúgy egyedül az ötlettel, az UCMG és az iHeartRadio is tervez hasonlót.)

Nem árulták még el, mely előadók fellépéseit lehet majd az elsők között így is megnézni, csak annyit, hogy világklasszisokról lesz szó.

És azt, hogy a koncerteken a Samsung Gear VR virtuálisvalóság-headszettel lehet majd elcsodálkozni – ez az, amit a Facebook által nemrég könnyed kétmilliárd dollárért felvásárolt Oculus technológia működtet. A Gear VR a mobil kijelzőjén látható képet nagyítja fel, de véletlenül sem csak ennyit csinál, hanem konkrétan betölti vele a látómezőnket, ráadásul három dimenzióban.

A technológiára már most is léteznek (leginkább gyerekcipőben járó) appok, például írhatunk vele zenét egy virtuális stúdióban, körülnézhetünk a Grand Kanyonban utazás nélkül, tanulhatunk főzni, és így tovább. Vagy mondjuk a világhíres Cirque du Soleil társulat előadására sem kell elmennünk a Föld másik végébe, mert 3D-ben megnézhetjük azt – na, a koncertélményt is valószínűleg valahogy így kell majd elképzelni:

A NextVR annyi infómorzsát elhintett azért, hogy idén nyáron már biztosan bevetik a cuccot valamilyen nagy zenei eseményen. Reméljük, azért a szuperkamerát nem a refrént részegen és hamisan hőzöngő tömegben helyezik el, hanem a színpadon!

(via The Verge)