Kényelmesen a természetben: a túrabakancs hatékonysága
Folytatódik a poptörténelmi sorozatunk, az Urbnplyr Vintage. Az előző részben a Madvillainy-t poroltuk le, most pedig Madlibék egyik legfontosabb előzménye, a Beastie Boys idén Paul’s Boutique-ja következik.
Igen, az a Paul’s Boutique, ami pontosan egy 25 évvel ezelőtti júliusi napon jelent meg! Erről beszélünk itt:
https://www.youtube.com/watch?v=eFJ8cEj3YWc&list=PL7116BE2826497B6E
A hardcore punk színtér felől a hiphopba érkező Beastie Boys az 1986-os Licensed To Ill című kamaszosan eszetlen, rapet és metálriffeket ötvöző lemezével robbant be a köztudatba. A Fight For Your Right lakáspusztító bulivideója az MTV aranykorának egyik ikonikus darabja lett, a Madonnával és Johnny Rottennel is turnézó három fehér zsidó srác milliókkal ismertette és szerettette meg az addig szinte kizárólag a fekete srácokhoz szóló hiphopot.
A turnék után azonban a royalty elosztásán jól összekaptak a kiadójukkal, a Def Jammel, emiatt megromlott a viszonyuk Rick Rubin producerrel, aki nélkül a Licensed To Ill se lehetett volna az, ami. A kritika és a közvélemény is úgy gondolta, hogy egyszeri fellángolás volt a Beastie Boysnak – a brostephez hasonló gúnynévvel – frat hiphopnak is nevezett cucca, ami majd szép lassan eltűnik a süllyesztőben. Ráadásul ekkor Mike D és MCA más zenekarokkal töltötték az idejüket, Ad-Rock pedig Los Angelesbe járt színészkedni.
Egy bizonyos Matt Dike, akit ma már többen úgy emlegetnek, mint a Paul’s Boutique titkos kulcsfiguráját, azonban csak erre a pillanatra várt.
A New Yorkból származó DJ a nyolcvanas évek közepén Los Angelesben már kialakított egy szűk, de önálló stílussal rendelkező szcénát. Egy alkalommal áthívta magához az épp arra járó MCA-t és Mike D-t, akiknek rögtön leesett az álluk Dike és az általa megmutatott Dust Brothers hangminta-súlyos beatektől. Abban biztosak voltak, hogy akarnak egy közös lemezt, már csak a Def Jamtől kellett megszabadulni.
A cél a Capitol nevű nagykiadó volt, ahol meglehetősen kétkedve fogadták a zenekart, egyedül a dologban fantáziát látó Tim Carr nevű munkatársukban bízhattak. Noha ekkor már a srácok is bevetettek mindent, hogy kerülőúton learassák az első lemez babérjait. Egy tárgyalás során például Mike D-nek csillant fel a szeme és mutatott rá egy fejesre, hogy hé, maga vett egy Brachot apámtól. Mivaaan? – döbbent meg amaz. Majd rájött, hogy miről van szó. Ahogy a többiek, úgy Mike D is módos családból származott, apja az egyik legnagyobb műkincskereskedő volt New Yorkban.
Nagy nehezen aztán sikerült mindent kibulizni, lett pénz, kezdődhetett a munka. Azaz kezdődhetett volna, a srácokat ugyanis rögtön elkapta a helyi milliomoscsemeték partiról partiig tartó világa. Odáig fajult a helyzet, hogy már Dike-nak és a Dust Brothersnek kellett segíteni dalszövegötletekben, mert totál leblokkoltak Ad-Rockék. Amikor aztán elkezdett összeállni az anyag, akkor pedig a hangmintákért benyújtott számlák szaladtak el nagyon.
Összesen 105 számból használtak fel hosszabb, rövidebb részleteket. Ugyan a szerzői jogdíjakról egyes esetekben a mai napig megy a huzavona, a Paul’s Boutique-ról egészen az utóbbi években kivirágzó mixtape-kultúráig úgy tartották, hogy az utána megszorított jogviszonyok miatt gazdag referencialitásában megismételhetetlen lemez lett.
Aminek ez a borítója, és bár a Paul’s Boutique cégért csak a fotó kedvéért akasztották ki, később egy étterem is nyílt ezen a néven az épületben (ami ma egyébként így néz ki).
Miközben tehát a kiadó és főleg az ügyért kezességet vállaló Carr a hajukat tépkedhették, a Beastie Boys és ügyes segítőik szép lassan összerakták azt a lemezt, amit később a hiphop Pet Soundsa, Sgt. Pepperje illetve The Dark Side Of The Moonjaként is emlegettek, ami a kezdetleges számítógépes technikákat felhasználva forradalmasította a hangmintázást, konkrétan megalapozva J Dillának és Madlibnek is, és nem utolsósorban visszaadta MCA-ék hitelességét, valamint biztosította számukra a teljes oldalas helyet a poptörténelem enciklopédiájában.
Amikor kész lett a lemez, Carr-t magukhoz hívták, mondván nem küldhetik el, de megmutatnák az anyagot. MCA spanglitöméshez kölcsönkérte Carr szállodakulcsát, majd dolga végeztével egy másik kulcsot adott neki vissza. Miközben Carr Mike-kal kocsikázva boldogan hallgatta a Paul’s Boutique idétlenségükben is okos szövegeit, Beatlestől Alice Cooperen át, Afrika Bambaataa-ig mindenféle hangmintákat bátran felhasználó forradalmi alapjait, addig MCA és Ad-Rock kicsattanó magabiztosságukban szépen lerombolták Carr hotelszobáját.
Fight For Your Right!