Sok dátummatekozás eredményeképp itt van mixsorozatunknak az a fejezete, amiért már régóta lobbizik a szerkesztőség.

Isuról aligha kell kisesszéket fogalmazgatnunk. Ő az az ember, aki nélkül a budapesti technoélet félkarú óriás volna, vagy még inkább egy botladozó törpe, egyébként meg amit itt, a Lick The Click!-ről leírtunk, abba ő is beletartozik. Azzal együtt természetesen, hogy a kompaktabb, fémesebb, iparibb terekbe szeret mindenekelőtt merészkedni a colosok közül. Nyilván. És persze sose feledjük, hogy olyanokat hozott el a Technokunsttal, mint Ben Klock, Robert Hood, Blawan, Perc, Kenny Larkin, Terence Fixmer – plusz hát a minimál alkotótábor egyik házigazdája.

Egyébként pont az egyik Sunburstön kaptuk el, hogy szolgáltasson már számunkra egy mixet. És ha már akkora a szerepe a magyarországi elektronikus topogózenei mozgalomban, amekkora, akkor akár legyen pár lépéssel hosszabb. Ha van hozzá kedve.

Volt hozzá kedve. Meg sem állt két óránál. Köszönjük!