keresés menü

UP Podcast #49 – Nikon One

Pénteki podcast-sorozatunkat úgy indítottuk, ha valaki még emlékszik, hogy nem mindig csak lemezlovasokat fogunk felkérni. Hanem olyanokat is, akik másmilyen szállal kapcsolódnak Budapest kulturális vagy éjszakai életének érdekesebbik feléhez.

Nikon Laci neve márpedig mindenképpen érdekes, hiszen ő egyike az elsőgenerációs budapesti graffitiseknek, a Nagybetűs Élboly tagja, aki a 90-es évek közepétől előzetes engedély nélkül űzött festékkannás betűírástól mára odáig jutott, hogy számtalan fesztivál, reklám, filmprodukció, enteriőr és még ki tudja mi viseli vizuális kézlenyomatát. Még szép, hogy kíváncsiak voltunk arra, mi mozgatja azokat a kezeket a füleken át, ezért kértünk tőle egy playlistet, amiből összeállítottuk az ehetit. És itt át is adjuk neki a szót:

“Apám mesélte, hogy 13 éves koromban bejárkáltam egyedül Csepelről a Blahára az Elektromos Krokodilba meg a Hurrikánba metálpólókat és kitűzőket venni, akkor még ezen voltam rajta veszettül, most már mindenféle máson is, de a zene szeretete maradt. Munkához mindig electronikát hallgatok, legtöbbször deep house-okat, független vagy kísérleti electronicát. A Front 242 / Nitzer Ebb / The Cure vonalon nem tudom túltenni magam, számomra egyszerűen időtlen és megunhatatlan. Ezen túl giganagy Underworld buzi vagyok, mindenem megvan tőlük, ők nekem a “felnőtt elektronika”. Bűnös örömzenék a John Digweed / Guy J-féle vonal, nem tehetek róla, de nagyon tetszik, még ha kicsit geil is, egyszerűen szép dalokat gyártanak. Amúgy meg leszarom: ami jó zene az jó zene, mindegy, hogy milyen stílusú.”

(Nikon egyébként összeállított nekünk egy kisebb metálmixet is, csak az már épp nem fért be a keretbe, de ha annyit mondunk, hogy van benne jó Stormtroopers of Death, Ministry és Slayer is, akkor talán el is lehet képzelni. Ez most azonban egy elektronikus-dolgozós mix.)

01 Matthew Deekay / Lee Burridge – Lost in a moment
02 Rowdent – eat your heart out
03 Underworld – Jumbo
04 Radiohead – Bloom ( Jamie XX remix )
05 Underworld – Push upstairs
06 Shadow Dancer – Drivetime
07 John Digweed / Nick Muir – Bilder
08 Guy J / Henry Sainz – Meridian ( Pryda mix )
09 Orbital – The box part2
10 Front 242 – Red team
11 Nitzer Ebb – Lighting man
12 Underworld – Holding the moth ( Audiojack mix )
13 Ane Brun – Headphone silence
14 Moloko – Forever more
15 Guy J – Lamour ( AM mix )
16 The Cure – A forest ( Tree mix )
17 Blondie – Atomic
18 The Cure – Boys don’t cry
19 Air – Talisman
20 Leftfield – Rino’s prayer