keresés menü

UP Podcast #010 – Peter Bernath (Plug & Lay, RTS.FM)

Megint beköszöntött a podcast-időszámítás! Most, hogy lassan ideje szembefordulnunk magunkkal, és beismerni, hogy azért már fázogat esténként a talpunk a konyha kövezetén, és a nap sem marad már a horizont felett este nyolc után, úgy döntöttünk, hogy hétvégi felkészítő mixsorozatunk következő állomása ennek ennek megfelelő hangulatban szülessen meg.

Ehhez pedig jobb embert talán keresve sem találtunk volna, mint Bernáth Petit, aki már több mint tíz éve keresi, találja, és tálalja az elektronikus pulzálások legművészibb zöngéit, fényévekre aktuális trendektől, kizárólag a mélységre, perfekcióra, a techno és határterületeinek legkifinomultabb darabjaira koncentrálva. A Plug & Lay kísérleti-ambient széria alapítója és az RTS FM társszervezője egy vinyl only mixet készített az Urbanplayernek az okos minimalizmus jegyében, ráadásul nem tudta betartani az egy órás korlátot sem, ami igazából nem is baj.

Hallgassátok, ne feltétlenül a szombati ereszdelahajam előtt, de mondjuk egy álmos másnapon:

https://soundcloud.com/urbnplyr/up-podcast-010-peter-bernath

Trekklista:

01 Suburbs – Plaiesii [Archipel]
02 Sonodab – Sativa (Ivano Tetelepta & Roger Gerressen Remix) [Trazable Recordings]
03 Harry McCanna – Act 1 [Fear Of Flying]
04 Alejandro Vivanco – Pakapa [Aeternum]
05 Romar – Theory Of Mind [RORA]
06 Arapu – Meditatia [Gua Camole Music]
07 Cabanne – Cercle Concentrique 2 [Randform]
08 Sonodab – With Tobiko (Dewalta Remix) [Kina Music]
09 Koss / Henriksson / Mullaert – Thursday Birth (Edit) [Mule Electronic]
10 Petre Inspirescu – Un Livret De Duminica [Pluie/Noir Recordings]
11 Alex Celler – Dractone Type D [Brouqade Records]
12 Forsek – Kax [All Inn Black]
13 Easy Changes – Scandinavian Flick [Nervmusic Records]
14 Three_Angles – Does Not Mean [Only 300 Family]
15 Bruno Pronsato – An Ill Collage [Hello? Repeat]