keresés menü

Újra Németországban gyárt cipőket az Adidas, de már robotokkal

Több, mint húsz évvel azután, hogy a német márka Ázsiába költöztette a gyártósorait, Herbert Hainer vezérigazgató bejelentette, hogy a dél-német Ansbachban megnyitják az első úgynevezett Speed Factory-jukat.

A 4600 négyzetméteres, még épülő gyártelep tulajdonképpen azokat a munkafolyamatokat automatizálja, amiket most Ázsiai emberek végeznek. És amiknek az európai normáktól nagyban elmaradó munkakörülményeit rendre fel szokták hánytorgatni a ruházati óriásoknak.

Az egésszel egyértelműen az a cél, hogy gyorsabban és az eladási helyekhez közelebb történhessen meg a termelés – tehát gazdaságosabban.

Az Adidas az idei év harmadik negyedében tervezi tesztelni a robotok által összerakott első 500 pár lépőt.

A nagytermelés pedig majd ennek függvényében valamikor 2017-ben indul, de ugyanebben az évben már tervben van egy amerikai Speed Factory nyitása is. Hainer határozottan leszögezte, hogy nem tervezik azonnal lecserélni az ázsiai alvállalkozóikat.

“Nem célunk a teljes automatizáció”

– tette hozzá Gerd Manz technológiai vezető.

Az Adidas egyébként 301 millió pár cipőt gyártott le 2015-ben, ezt évente 30 millióval kell növeljék, hogy elérjék a 2020-as céljukat. Ebben segíthetnek az új robotgyárak, amilyenekből hosszabb távon Angliában és Franciaországban is nyitnának, sőt az is tervben van, hogy idővel a német válogatott meze is otthon készülhessen. A robotok által összetett cipők egyébként az Ázsiában készültekkel megegyező árban kerülnek a boltok polcaira.

Az Adidas az utóbbi időben dráguló gyártási költségekkel szembesült Ázsiában, ahol kábé egymillió ember dolgozik nekik. Miközben az ősrivális Nike szintén automatizált gyárakat tervez építeni.

(via)