A basszuspionír tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elárulta: azért vonult vissza a világot jelentő dj-deszkáktól, mert mániás depressziót és skizofréniát diagnosztizáltak nála. Nagy dolog volt ez tőle, hiszen ahogy egy későbbi interjúban elárulta, a klubzenész társadalomban kvázi tabu a mentális meginogás, hiszen szöges ellentétben áll az elektronikus zene hedonista ethoszával. Ő mégis pont ezért állt ki és beszélt a súlyos betegségeiről.

Már akkor is emlegetett olyat, hogy ebben az időszakban találta ki a future funk névre keresztelt zenei vonalat, ami egyébként már nem dubstep, de csak ebbe tudott kapaszkodni. És most itt ez az új zene, amiből tényleg nem nehéz kihallani azt az elmeállapotot, amiben akkoriban lehetett – kár, hogy különösebb ötletet sem lehet belőle kihallani:

Nem ez az első zenéje a kényszerpihenőt követően, a Make Moves című számot már bő egy hónappal ezelőtt bemutatta, az is hasonló hangulatban mozgott már. A teljes EP február 26-án jön.