A brit Aaron Jerome SBTRKT néven 2009 táján kezdett ismertséget szerezni postdubstep okosságaival, de igazán akkor mutatta ki a foga fehérjét, amikor három évvel ezelőtt kijött debütalbumával, ami nyomban széltében-hosszában meglepett mindenkit. Azon ugyanis úgy olvasztotta egybe a derékszögű dubstepet a selymesen soulos vokálokkal (Wildfire), a lefojtott UK garage-t Jessie Ware szexizésével (Right Thing To Do), vagy csinált éppen egy egyszerre vállalható és rádióbarát és táncos, direkt popdalt (Pharaohs), hogy öröm volt hurokban hallgatni a komplett lemezt újra és újra.

Mese nincs: az év egyik legjobbja volt.

És gyakorlatilag már nem is annyira egy bass music album volt, hanem olyan, mintha egy féregjáraton át beleleshettünk volna a könnyűzene (optimista) jövőképébe. Meg olyan is volt, hogy azt bárki büntetlenül élvezhette, akinek kicsit is van füle a dallamokhoz meg az ötletességhez.

SBTRKT, a számos maszkos producer egyike (egyik legkülönlegesebbike)

Talán ezért, talán nem ezért, de a – társadalmi tudatosságot bennszülötti maszkok modern változatainak viselésével is erősítő, vagy legalábbis szándékozó – producer most csakazértis visszalépett egy felet, kivonta az egyébként borzasztóan kerek egyenletből a vokálokat, és letett az asztalra hat vadonatúj trekket, kicsit mintegy visszatérve a gyökereihez.

Valamennyi tág tereket bejáró, kristálytisztán visszhangzó, kegyes darab, egyenként jönnek majd ki a Young Turksnél – addig viszont innen streamelhetők. És még speciális vizuál is járul mindehhez A Hidden Place-től, bátran mozgassuk csak meg az egeret, és figyeljünk! De mindenekelőtt hallgassunk.