keresés menü

Van két kisorsolandó jegyünk az ősz legvárósabb jazzkoncertjére!

Azt már tegnap kibeszéltük, hogy milyen erős lesz a budapesti november gépzeneileg, most ajánlanánk egy hangszeres koncertet is.

Thomas de Pourquery érkezik a Trafóba november 11-én, akinek az érkezése annak a trafós koncepciónak a része, hogy a feltámasszák a jazz régi szellemét, és a keresztbe tett lábbal ülve bólogató közönség helyett táncoló emberek legyenek a színpad előtt.

Elmondva jó ez, látva és hallgatva meg még inkább.

JÁTÉK!

De Pourquery ugyan a Coltrain-i és a Sun Ra-féle hagyomány felől indult, de nem az a műfaji burokban élő ember. Ahogy ebből az interjúból kiderül, az is benne volt a pakliban, hogy a tenorszaxi helyett rögbijátékosként tojáslabdát kergessen. Jazzen kívül pedig könnyűzenei produkciókra is rá lehet venni. Ehhez kapcsolódik a kérdésünk is.

Mondjatok vasárnap este 8-ig az info@urbanplayer.hu-ra egy olyan NEM-jazz zenekart, akikkel már dolgozott együtt ez a derék francia muzsikus! Mi meg sorsolunk, és keressük a jó hírrel a győztest.