keresés menü

Szupererős felhozatallal érkezik októberben Budapestre az Electronic Beats Festival

Már véshetjük is be a kalendáriumba az október 25-ét, hiszen a mai napon kiderült, hogy ekkor érkezik Budapestre az előremutató gépzenei előadókat megvendégelő Electronic Beats Festival. A helyszín a tavalyi ugyanilyen megabulin már bizonyított, nyugat-európai atmoszférát megalapozni képes Millenáris Teátrum lesz, és hebrencs szóhalmozás helyett inkább hagyjuk, hadd mesélje el a hivatalos plakát, hogy kik jönnek – figyelem, kávéscsésze ne legyen a kézben:

Festival_Budapest_Electronic_Beats_9401

De azért hadd kínáljuk meg az érdeklődést néhány csigázónak szánt zenés tartalommal, kezdva mindjárt a lista tetején – okkal – elhelyezett John Talabottal, akinek ƒIN című 2012-es albumáról teljes lelki nyugalommal kijelenthetjük, hogy az év egyik legjobbja volt a maga műfajában. Ez róla az egyik legszebb darab, utána meg egy kis Boiler Room-szett:

Nôze a balkáni mulatozást keveri bele konformista technós életünkbe, tőlük érdemes azzal számolni, hogy az első sorok nem mindig maradnak szárazon, ugyanis rendszerint a kezük ügyébe kerül némi pezsgő vagy vodka. És mivel azt látjuk a nevük mellett, hogy live, remélhetőleg valami ilyesmivel jönnek:

Charli XCX a maga 21 évével és énekesnői kvalitásaival érkezik:

http://vimeo.com/69955224

A Washed Out néven a chillwave műfajának felemelkedésében fontos szerepet játszó Ernest Greene nemrég az Urbanplayeren is kapott tőlünk egy kisebb dicséretrohamot azért a videójáért, amit most megint megmutatunk:

De ne hanyagoljuk a magyar tehetséget, Crimsont sem, aki egyedüli hazaiként viszi el hátán a buli valószínűleg fennmaradó részét, és ismerve szerteágazó, aranybányisztikus ízlését, ezzel nem nagyon lesz gond. Ez egy fürdős mixe még a nyár elejéről, az ennek megfelelő hangulatokkal:

https://soundcloud.com/sparty-bath-party/crimson-sparty-mix-2013-june