Spirulina alga kutyáknak, macskáknak – melyek a jótékony hatásai?
PJ Harvey nem csak azzal lógott ki a 2017-es Sziget lineupjából, hogy az ő koncertje volt az egyetlen, amit tényleg és nagyon-nagyon vártam, hanem magában is kicsit anomália volt olvasni a nevét olyan előadók között, mint a Chainsmokers, Pink vagy Wiz Khalifa.
A 47 éves énekesnő és kilenctagú kísérőzenekara pedig nem talált ki semmi különlegeset a Szigetre, hozták a főleg az utóbbi két album, politizáló, historizáló dalait, sok ütőssel, fúvóssal, és legfőképp egy olyan hangulattal, ami miatt tök érthető volt, hogy a tömeges zászlólobogtató partit is egy sávval előrébb tették a szervezők.
A színpad előtt tömörülő néhány ezres keménymagot leszámítva a közönség nem is nagyon tudott mit kezdeni az egésszel. Ha a szervezők pedig rápillantottak a délután négyes sávot megszégyenítő lézengésre, biztos megbánták, hogy valami régi reflexből lecsaptak a művésznőre, és pont idén hozták el. Nagyon messze van már attól ugyanis a Sziget, hogy PJ Harvey nagyszínpadon értelmezhető legyen – sajnos.
És hogy a koncert? Hát kábé tökéletes volt, az utóbbi két lemez dalai mellett, ahogy számítani lehetett rá, néhány régi is előkerült. Aki szereti ezeket a számokat, annak lehetett jó néhány libabőrös pillanata a pénteki naplementében. PJ Harvey végül először az uccsó szám előtt szólalt meg, bemutatta a zenekart, majd a végén meghajlás és, mint egy katonazenekar, levonultak.
A helyzetidegenségre való egyetlen reakciónak talán azt lehet venni, hogy az általánosan bevett szettlistát két számmal megvágták. De jó is volt ez így, mert tényleg olyan volt az egész, mint amikor egy házibuliba megérkezik egy a gyerekét gyászoló anyuka, aztán rájön, hogy nagyon nem ott van a helye, úgyhogy távozik. Bocs a hülye hasonlatért, de tényleg valami ilyen feeling volt, és nagyon jó, hogy volt egy törés, hogy történt valami rendszerhiba is a Szigeten, ahol néha ez a legjobb program: