Véletlen kerültünk csak oda a Sziget nagyszínpada elé, ahol épp a fesztivál egyik húzóneveként pörgetett Pink (egyszer leírom így is: P!NK) lépett fel. Valószínű velünk együtt sokan érezték úgy, hogy be lehetett volna kezdeni egy aktuálisabb névvel is a hetet. Aztán kellemesen csalódnunk kellett.

Noha az énekesnő 2012-es The Truth About Love című albumából is, ami 2008 óta az egyetlen volt mindeddig, sokmilliót vettek az emberek, a Just Give Me A Reason pedig szinte minden mérvadó országban listavezető volt, Pink legjobb évei egyértelműen a 2000-es évek első felére, illetve közepére tehetőek. Ekkor nem csak hogy volt egy kazal világslágere, hanem emót és az akkor újra szárba kapó r&b-t összekotyvasztó popja jól tükrözte kora mainstream hangzásvilágát, mást ne mondjunk miliőjét is.

Szóval amikor tíz perc késéssel belecsapott a Get The Party Startedbe, nekünk tökre nem az volt az érzésünk, hogy na ne már, a könyökökön jön ki ez, hanem baszd ki, tényleg ezt is ő tolta valamikor. Ezután pedig olyan nyolc számon keresztül az történt, amiért tavaly a Rihanna-rajongók is nagyon hálásak lettek volna: sláger sláger hátán.

Pink ránézésre ráadásul nem egy fesztiválszínpadra lebutított műsorral érkezett, hanem voltak táncosok, gombostűkkel teleszurkált óriás plüssfigurák díszletnek, vokálosok, és egy totál korrekt kíséret gyanánt egy nagyon korrekt rockzenekar. Sőt epikus gitárszólók is voltak. Szóval mi nem éreztünk volna akkor sem hiányt, ha mindez a a Papp Lászlóban történik.

Aztán amikor egyik számba beleszőtték a No Doubt-féle Just A Girl refrénjét is, akkor jöttem rá, hogy azért tud ez annyira működni, mert mostanra múlt el az a szűk két évtized Pink legjobb évei óta, amit a popzene ciklikája egy nagyon fontos határnak vél. Ami néhány éve a kilencvenes évek őrülete volt, az a fajta figyelem most az ezredfordulóra és az azt követő évekre fókuszál. És ezt az korszak jött vissza a Sziget nyitónapjára Pink hatalmas karika-fülbevalóival, a buggyos nadrághoz felvett tűsarkúval és az oldalt felborotvált hajával.

A slágerparádé után egy akusztikus blokk jött, ami kicsit leültette a show-t, és hiába pacsizások meg gyors aláírásosztások, valamint az utolsó számnál a közönség felé repülés ilyen tartókötelek segítségével, a koncert másik fele kicsit laposabb lett – de ez tényleg csak a tényszerűség kedvéért álljon itt.

Ahogy tavaly mellényúlt a Sziget, és rossz időben hozta el Ririt, úgy most szintén talán véletlenből sikerült egy jó, és főleg jó hangulatú koncerttel indítani a hetet.