Nemrég mi is megüzentük, hogy visszatér a bólogató sárga bábut, Flat Eric-et a világra szabadító Mr. Oizo, éspedig egy friss nagylemezzel.

A fura név mögött álló, fimrendezőként is remekelő Quentin Dupieux 1999-ben adta ki az Analog Worms Attack című debütáló Oizo-albumot, tele olyan zenékkel, amik úgy szóltak, mintha mocsári szörnyek írták volna őket egy föld alatti stúdióban, ormótlan vasakkal. Lomha, savas, torz, néha minimalistán zajongó absztrakciók voltak ezek, hogy aztán a kétezres évek közepétől vegyítse ezt a bizarr bolondozást franciaelektrós felhangokkal is. Annyira, hogy aztán a műfaj királyi kiadójánál, a szintén francia Ed Bangernél kötött ki.

És akkor most itt a Church, az új lemez, ami már Flying Lotus kiadójánál, a Brainfeedernél jelenik meg – majd pénteken.

Első hallásra a csipogó-gliccselő, néha disszonáns hangok birtokolják a hangulatot, gyakran azt a típusú lázadó idiotizmust idézve meg, mint amikor egy kellően megment agyú tüntető odamegy a rendőrsorfalhoz, és hozzájuk vág egy kukát, aminek úgyis gumibotozás lesz a vége. Oizo továbbra is bizarr, de úgy, mint a Jack Nicholson-féle Joker: elsőre ijesztően radikál, de aztán úgyis rájössz, hogy csak a szórakozott zsenihaver ivott meg túl sok kevertet.