Jól nézünk ki, ha kinézünk az ablakon! De annyi baj legyen, mert a horgunkra akadt négy darab remek felhőűző trekkecske a FACT jóvoltából.

Spazzkid viszonylag új arc az újhullámos-leftfield elektronikus zenék nagy nemzetközi szereplőválogatásában, tavaly comingoutolt Desire című albumával, aminek minden pillanatából kitüremkedik egyfajta infantilis, búgócsigázós, dilis életörömtől duzzadó pajkosság. Néha a disszonanciába nyúló dallamokban, néha az elkanászodó eszközhasználatban, de az vitán felül áll, hogy nehéz volt nem szeretni mosolyogva. És még a chillwave-esen ködfátyolos énekeket is neki köszönhettük!

Friss anyagával haladunk tovább a megkezdett úton, csak éppen több az úgynevezett nyilalló szintetizátor. Meg a hevesség.

Az alkotó azt mondta az EP-ről, hogy azért lett ilyen, mert sok táncos dolgot hallgatott az album készítésének idejében, Cashmere Cat-et és Rustie-t pedig külön is megemlíti, mint inspiráló tényező. De inspirálták a barátai is, akik arra ösztökélték, hogy legyen szíves már többet énekelni. Szerintünk, már ha bármit is számít ez, igazuk volt.