Alább vázoljuk, hogy miért is gondoljuk úgy és azt, ahogy és amit a címben közöltünk.

Péntek

Qzen @ Toldi
Susan Langan, azaz Qzen San Franciscóból indult drum & bass dj-ként, majd a house-ra átnyergelve az argentín klubokban ért el sikereket. Közben dolgozott a 40 Thievesszel, ő vokálozott John Tejadanak a Sweat On The Wallsában. Pár éve Berlinbe költözött, onnan érkezik a Toldiba is feltehetően sok jó house-zal és technóval.

10 éves a Lick The Click @ LÄRM
Pont, ahogy írják: tíz éve történt, hogy a két fehérvári IKZ-s srác, Crimson és Chrom összeállt az akkoriban például a Minimalheadzből ismert Aktrecords-os Isuval és Frakk szellemi örökségéből merítve, Szeréna macska sziluettje alatt megalapították a Lick the Click triót. Odáig fajult a dolog, hogy április tizedikén a LÄRM-ben zenélnek a tradicionális hármas felállásban.

Easy Lovin, Sör és Fű, Bupino @ Instant
Az utóbbi évek két legígéretesebb új hiphopcsapata leshető meg egymás után az Instantban. Az okkult szlenggel nyomuló SéF-ről itt adtunk hírt, a szemrevaló vizuális körítéssen szövegelő Bupinóval emerre interjúztunk. A fel és levezető Easy Lovin tagjai pedig mixtape-ekkel szerepeltek nálunk: Slanki itt és Turner emitt.

Feeluminati #4 @ Fogas
Táncügyben érdekelt reptalienek csapata csap le a Fogasban az egyhelyben ácsorgókra és a táncolni vágyókra house-okkal, újdiszkókkal és mindenféle szubbasszus-képletekkel.

Gustave Tiger, Ann My Guard, Owls Are Watching @ Roham
Két műfajdefiniáló zenekar és egy feltörekvő harmadik rockol a Rohamban. A Gustave Tiger katedrálispunkját már Texasban is dúdolják a kiváltságosak, az Ann My Guard épp Európát készül bevenni, az Owls Are Watchingot viszont még úgymond időben el lehet csípni.

Black Celebration @ BOTB
A fekete zenék történelmének legjavát prezentálja a Nemere, Moroncsikádi, BOTB Janesz és Árvai Kóla dj-sor.

Szombat

RL Grime, Djemba Djemba @ Akvárium
Az amerikai trap egyik legautentikusabb figurája, RL Grime a Diplo-féle Mad Decenthez tartozó Djemba Djembával jön letarolni a szombat estét. Úgyhogy mi is megfújnánk a harmadik, azaz piros fokozatú buliriadót: Vijjüvijjűűű!

Woz, Ollywood @ Corvintető
A többek között a Gorgon City-t és Kidnap Kidet kiadó Black Butter Records aktuális elitalakulata is Budapesten állomásozik szombaton. A kiadó legígéretesebb arca, Woz mellett az alapító, Olly Wood lép fel a Monkey6 csapatának köszönhetően.

Bordello A Parigi Label Night @ Toldi
A holland underground egyik meghatározó kiadója, a Bordello A Parigi két tagja érkezik a Toldiba. DJ Overdose a klasszik hiphoptól kezdve a miami bassen át az italóig egy csomó zsánertől megfertőzött élő műsorával jön. Julien Tavernier pedig a kiadó katalógusából szemezget dj-szettjében

Tali mindenütt!