Moysha Shepherd és Demehl Thomas még augusztus első felében lőttek egy három perces videót, miközben a büntetésüket töltötték a birminghami börtönben – egyikük veszélyes vezetésért majd egy drogdíler szöktetésének megtervezéséért, a másikuk betörésekért -, majd feltolták azt iTunesra. Erről egy helyi újság is cikkezett, feltehetően így került a hatóságok elé is az ügy.

A probléma nem a reppeléssel volt, hanem azzal, hogy a rabok nem tarthatnak maguknál mobiltelefont. Ezért a két jómadár mehetett a bíróság elég, ahol kilenc-kilenc hónappal toldották meg az amúgy is 5 illetve 7 éves büntetéseiket.

Vicces, hogy a bíró meg sem tekintette a felvételt, mondván, nem akarja ezzel húzni a drága bírósági időt. A védők kiemelték, hogy a klip nem tartalmaz semmi támadó jellegűt vagy sértőt, a majdani szabadulás utáni álmaikról szól. Amire a bíró úgy reagált, hogy alapvetően az a baj, hogy telefon volt náluk, az pedig, hogy mire használták, már igazán apróság az ügyben.

A videóklipes kalandnak egyébként biztonságtechnikai következménye is lehet, hiszen nem véletlen van az, hogy a fogvatartottaknál nem lehet mobil.

(via dailymail)