keresés menü

Rakéta Fesztivál: a szuperaktuális magyar (nem csak) popzene ünnepe az A38-on

1345_10201536719485716_500043697_n

Aki tudja, mi ez, annak úgysem kell magyarázni, a többi nyitott zenefogyasztó érdeklődését viszont érdemesnek tartjuk ráirányítani, mert ha három év múlva, amikor lenyomja a Szigetet, és a magyar Primaveraként kezdik majd emlegetni, nehogy az legyen, hogy mi nem szóltunk. Hát tessék: a Rakéta Fesztiválra menni tessék! Hiszen ilyen még nem volt Budapest történetében, vagyis eddig csak egyszer volt, tavaly – bár igazából olyan sem nagyon volt még, amiből az egész kirügyezett.

Ezt ugyanis úgy hívják, hogy magyar hálószobapop/lo-fi színtér. Nem hazai találmány, de ahogy hazai fiatalok egy részben baráti, részben laza hálójú, sőt, esetenként egymáshoz nem is kapcsolódó csoportja felfedezte magának a műfajt, és elkezdett otthon, a négy fal között összebarkácsolni saját dallamokat, csilliárdos stúdiók és hangmérnökök nélkül, az egy egészen sajátos szubkultúrává nőtte ki magát az elmúlt pár évben. Sőt, bátran kijelenthető, talán nem fog érte megharapni a régi és unalmas előadók nimbuszát porolgató MAHASZ, hogy honi popzenei viszonylatban a 2010-es évek legizgalmasabb törekvéseiről beszélünk. Meg olyan dalokról, amik néha esetlenek, néha bénácskák, néha álomszerűen hamiskásak, de rettenetesen szerethetőek. És gyakran kreatívak. Na, ilyen előadókkal volt tele a tavalyi Rakéta, az idei pedig már másmilyenekkel is – itt a teljes program, aminek az A38 ad tetőt a feje fölé.

Hogy kik lesznek még a héten a hajón? A teljesség igénye nélkül (mert amúgy naponta csomóan fellépnek ám): ma, július 24-én szerdán például jelmezbálos sickpop-költészet a magyar Rimbaud-tól, vagyis Fancy Dress Party:

Csütörtökön meg például The Somersault Boy, vagyis popérzékeny gitárzene, epikus refrénekkel (meg még egy csomóan):

Ipari sámánizmus, szabad punk? Der Tanz pénteken (rajtuk kívül is még csomóan lesznek):

Szombaton év bulija, na és vasárnap? Azon kívül, hogy egy csomóan színpadra állnak, éppúgy, mint az ezt megelőző napokban, lesz Bermuda például, de mi most inkább a Mayberian Sanskülottsot promózzuk:

Mindez tehát a hajón a héten, a Rakéta Facebook-oldalát belájkolni szintén érdemes a mindenféle infókért. Jó bulizást, zenét, egészséget!